7. Mindenki boldog csak Keres Bandi sirdogál
Jani arra ébredt, hogy iszonyúan szomjas. Először hirtelenjében nem tudta, hogy került ide az árokpartra az erdő mellé. — Ja igen, a barátjával jött, arra emlékszik, s az aztán mondta volna, hogy maradjon itt, amíg visszajön – derengett fel tudatában. — Talán verekedtem is az éjjel?
Ez inkább csak költői kérdés maradt; de arra sem emlékezett, hogy lehányta volna magát — nézett le ragacsos mellényére. A sűrűből Zsandár bukkant elő a megbilincselt Bertókkal. Lassanként ballagtak.
Jani eléjük ment, megállt a fogoly előtt s szúrós szemmel fürkészte; ez volt, aki hasba rúgta Csillát?
— Hagyjad már őt te, Bertók ott se volt — legyintett Zsandár. — De most már siessünk haza a kertek alatt, felkelnek a gazdáék.
Otthon még békés csend volt. Bénit bevitték Csilla régi megüresedett helyére, leültették a vályú mellé. Zsandár valami harapnivalóért ment, hogy utolsó vacsora-reggeli gyanánt eleget tegyen a hagyományoknak. Béni még csak nem is válaszolt arra, hogy mit akar búcsúként enni — mielőtt vége lesz —, csak fásultan ingatta fejét, s a szalmát bámulta maga előtt. Jani részvevően odament hozzá, korholó szeretettel tette lábát Béni vállára.
— Mért hagytad, hogy Zsandár elhozzon? — de erre sem kapott választ.
Közben a tyúkok felébredtek lassanként, de még nem mertek lemászni a vaságyaikról, mert Perec még aludt. Engedélye nélkül nem lehetett még tollászkodni-fésülködni sem. Órás Frédinek esze ágában sem volt időt kiáltani, míg az a dög Zsandár bocsánatot nem kér. Hatra lassan életre kelt az udvar. Gazdáék kivonszolták a tisztára súrolt teknőket, bödönöket a zsírnak, tálakat, fazekakat a belsőségeknek, meg akármi egymást, ami a vágáshoz kell. Az asszony a szalmát gereblyézte egybe az udvar közepébe, hogy le ne égjen a fészer a pörzsölésnél.
Keres Bandi a böllér szomorú ember volt. Mióta felesége elhagyta öt egy cukrász kedvéért, nem szívesen vágott disznót. A mai lesz az utolsó. Éjjelente látomások gyötörték; disznók kergették árkon-bokron át, és mindenféle randa-ocsmány szörnyalakok kapdostak utána. De tényleg ez lesz az utolsó ölése — mondta a háziorvosának is, aki már régóta figyelte betege állapotát. Bandi miután benyalta a bögre törkölyt, az ólhoz ballagott.
De ahogy meglátta a közömbösen rábámuló vaddisznót, pánikba esett és sikoltozva a kapu felé kezdett rohanni. A gazda is szörnyen meglepődött disznaja metamorfózisán, de böllérje után vetette magát.
— Itt maradsz, vagy én mártom beléd a dikicsemet! — rángatta cipelte vissza az ólhoz. A parasztasszony nem csodálkozott a ribillión. Már vagy hatvan éve nem érdekelte semmi, mióta véletlenül a tehén rálépett a pajtában. Lassan közös erővel s némi pálinkával megnyugtatták Kerekest, s együttes erővel legyűrték Bénit. – hülyeség, mi az, hogy legyűrték? – az meg se mozdult. Némán, oldalán feküdt, tűrve a három ember súlyát. Csak szeme volt könnyes. Feneketlen fájdalommal nézett a szivárványon át a semmibe. Jani már részegen aludt ismét, mert ahogy mondta, megszakadt volna a szíve Béni „barátjáért”.
Zsandár is bitangul pálinkázott, de közben izgatottan tekingetett az utca végére. Végre! Végre! Hatalmas porfelhő száguldott le a soron. — Hahó, hajrá! A vaddisznók megérkeztek! Mintha az utolsó ítélet ideje jött volna el János jelenéseiből. A csorda megvadulva, de azért módszeresen tört-zúzott, még a nagykaput is kerítésestől kidöntötték. Persze, hogy az öreg Subai vezette őket. Először is Zsandárhoz ment. Kezet rázott vele titokban, majd fejbe verte.
— Ebcsont beforr — suttogta mosolyogva agyara alatt.
A bamba Bertók Béni azt sem tudta, hogy mi történik körülötte. Barátai vonszolták, majd vállvetve vitték, hogy alsó csülkei néha a levegőt kaszálták. Megállás nélkül rohantak a kereszt felé, ahol az erdő kezdődött, s ott a boldogságtól néma Kender Jutka gondjaira bízták. Az udvarban maradt had összevissza tiport mindent. Fazekat, vályút, húsnak való teknőket, a gazdát is; feleségét csak azért nem, mert pálinkával kínálta őket, s ezt nem tudták mire vélni. Ahogy jött a csorda szélvész gyanánt, úgy is tűnt el. Az udvarra rázuhant a csönd.
Csak Keres Bandi sírdogált csendesen a vályú mellett.
Vége
Legutóbbi módosítás: 2009.12.05. @ 13:44 :: kisslaki
