Ezt mondod ismeretlenül is barátom:
Ezért érdemes élni, csülökre menni megveszekedett
kölykeivel a szélnek, az irgalmatlan télben…
S itt betyárkodsz
a kirabolt parkban, hajadonfőtt, hószínű hajjal,
csámpás cipődben s várod az istennyilát,
miközben csenevész lábaidnál
kurjongatnak h? cimboráid, a fekete subás varjak.
Foszló tarisznyád
mélyén még őrzöd a múltból kimenekített kincseidet:
megsárgult fényképgyűjteményeidet.
És most cifra-komisz pálinkával gyomrodban
farkasszemet vicsorítasz
a bágyadt csillagos éjjel, hörgő sóhajtásoddal,
az otthonok melegével, egy új évezreddel;
nem tanultál soha a magad kárán – – – de már nem perelsz,
esküt sem teszel
és mégis lelked apró szegletében reményt érlelsz,
hogy Valaki elrejt a tenyerében,
még itt kint a fagyos tapadásban is, magányosan,
fedél nélkül, pityókásan, midőn éjfélkor megszólal
a templomharang, az idő ércharangja…
Zúgj csak szél,
végzet, keserű emlék! Hajnalban egy tündöklő Nap
bontja ki szárnyait álmaink zengő hegyvidékén.
(1999)
Legutóbbi módosítás: 2019.10.15. @ 15:38 :: Leleszi Balázs Károly
