Shakespeare: 75. szonett
Lelkemé vagy, mint lété az étek,
Vagy mint földé zápor sóhaja, csöndes.
Békémért folyton harcokban élek,
Mint szegény, ki kincsért fejére b?nt vesz.
Olykor örülök, rád oly büszke vagyok,
S rémít az id?: „Kincsed elveszíted!”
Legjobb, ha mindig melletted maradok, –
Majd: a világ hadd lássa meg szíved.
Néha minden pillantásod enyém,
És máskor – bizony – egyért is epedek.
Megmaradsz nekem? Nincs meg a remény?
Kínt és gyönyört együtt nyerek veled!
Eltelve éhezem, ennyit ér kincsem.
Ma mindenem van, holnap semmim sincsen.
LXXV
1. So are you to my thoughts as food to life,
2. Or as sweet-season’d showers are to the ground;
3. And for the peace of you I hold such strife
4. As ‘twixt a miser and his wealth is found.
5. Now proud as an enjoyer, and anon
6. Doubting the filching age will steal his treasure;
7. Now counting best to be with you alone,
8. Then better’d that the world may see my pleasure:
9. Sometime all full with feasting on your sight,
10. And by and by clean starved for a look;
11. Possessing or pursuing no delight
12. Save what is had, or must from you be took.
13. Thus do I pine and surfeit day by day,
14. Or gluttoning on all, or all away.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Csordás László
