Mi heten
(We Are Seven)
Az ember, míg csak kislegény,
Oly könny?, friss er?,
A halálról, míg élte fény,
Mit is tudhatna ??
Egy lánykára leltem én;
Nyolc volt – ? mondotta így –
Göndör hajzat virult fején,
Rusztikus volt, s szelíd.
Erd?-, s földillat lengte át,
Különcmód öltözött;
Szemében égi tisztaság,
Bája leny?gözött.
” Testvéred van-e, mondd nekem;
Hanyan vagytok, hanyan? ”
” Hányan is? Összesen heten. ”
Szólt, s nézett kíváncsian.
” S a többiek? ” – ” Heten tehát;
Kett?nk már elvirult,
S Conway földjében vert tanyát,
S kett? tengerbe fúlt.
E kertben ketten nyugszanak,
Egy fiú- s egy lánytestvér,
S e temet?ben napra nap
Id?zöm anyámmal én.”
” Kett?tök tehát elmaradt,
S kett? vízbe veszett.
Mégis heten? – Egy pillanat,
Hát az meg hogy lehet? ”
” Pedig heten. ” – S sorolta könnyedén
A fiúkat, s a lányokat:
” Kett?nk épp itt e kert ölén
Nyugszik a fák alatt. ”
” Ne kapkodj, várj egy kicsit,
Csak lassan, kisleány,
Ha kett? holtként nyugszik itt:
Öten vagytok csupán.! ”
” Hantjuk ma még, zöldellve szép;
Anyánk gondozza tán,
Ímhol e lak, s amott nyugszanak
?k egymás oldalán.
Harisnyám ott javítgatom,
Fejkend?m ott szegem,
S hantjukra ülve száll dalom,
Hogy hallják énekem.
S mid?n, ha alkonyóra van,
Láboskám véve fel,
Az estebédem, jó uram,
Én ottan költöm el.
Els?ül meghalt Jane húgom;
Ágyában jajgatott,
S hogy Istenhez ért e fájdalom;
? meg is váltatott.
E sír övé, mely itt terül
E hervadt kert ölén,
S mi játszottunk e hant körül;
A bátyám John, meg én
S szállott a sírra hólepel
És John bátyám meghült,
Addig szánkázott énvelem,
Míg Jane mellé került. ”
” Hanyan tehát, az Istenért,
Ha ketten a Mennybe’ fenn? ”
És válasza túl gyorsan ért:
” Heten, uram, heten! ”
” De hisz halottak! Mind halott!
Lelkük a Mennybe’ fenn. ”
S hogy szóm elhalván csöndre vált,
A lánykám kihúzta magát:
” Nem, mi így vagyunk heten! „
— A simple Child,
That lightly draws its breath,
And feels its life in every limb,
What should it know of death?
I met a little cottage Girl:
She was eight ears old, she said;
Her hair was thick with many a curl
That clustered round her head.
She had a rustic, woodland air,
And she was wildly clad:
Her eyes were fair, and very fair;
— Her beauty made me glad.
“Sisters and brothers, little Maid,
How many may you be?”
“How many? Seven in all,” she said
And wondering looked at me.
“And where are they? I pray you tell.”
She answered, “Seven are we;”
And two of us at Conway dwell,
And two are gone to sea.
“Two of us in the church-yard lie,
My sister and my brother;
And, in the church-yard cottage, I
Dwell near them with my mother.”
“You say that two at Conway dwell,
And two are gone to sea,
Yet ye are seven! — I pray you tell,
Sweet Maid, how this may be.”
Then did the little Maid reply,
“Seven boys and girls are we;
Two of us in the church-yard lie,
Beneath the church-yard tree.
“You run about, my litle Maid,
Your limbs they are alive;
If two are in the church-yard laid,
Then ye are only five.”
“Their graves are green, they may be seen,”
The little Maid replied,
“Twelve steps or more from my mother’s door,
And they are side by side.
“My stockings there I often knit,
My kerchief there I hem;
And there upon the ground I sit,
And sing a song to them.
“And often after sunset, Sir,
When it is light and fair,
I may take my little porringer,
And eat my supper there.
“The first that died was sister Jane;
In bed she moaning lay,
Till God released her of her pain;
And then she went away.
“So in the church-yard she was laid;
And, when the grass was dry,
Together round her grave we played,
My brother John and I.
“And when the ground was white with snow,
And I could run and slide,
My brother John was forced to go,
And he lies by her side.
“How many are you, then,” said I,
“If they two are in heaven?”
Quick was the little Maid’s reply,
“O Master! we are seven.”
“But they are dead; those two are dead!
Their spirits are in heaven!”
‘Twas throwing words away]; for still
The little Maid would have her will,
And said, “Nay, we are seven!”
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Rossner Roberto
