*
Számban,
száraz maghajat forgat az élet,
keserű köveken átlépett.
Szememben
a kifakult könnyek lázadoznak,
eltorzítva a szélbe kapaszkodnak.
Fülemben
csipa, sárga lehelete ragad bele,
nincs hárfa, mi táncolni óhajt vele.
Szívemben
megállt az idő, az üveggolyó nem gurul,
udvarában fekete kő mozdulatlanul.
Lelkem,
rabságából felmentett, ékszerré lettem,
pár grammal könnyebb, ím a testem.
Annwynban
válok azzá, mi voltam, vagyok és leszek,
templomom nem mozdul meg, de attól én élhetek.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.19. @ 13:45 :: Thököly Vajk