A szeretet ünnepe, Jézus születésének ünnepnapja közeledvén az ajándékok beszerzésének kellemes izgalma tölt el. Az ünnep szerves része a karácsonyfa állítás. Erről a szokásról, hagyományról írnék most néhány szót.
Magyarországon először Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben, az óvodában.
Podmaniczky Frigyes báró édesanyja, Elza grófnő szintén az elsők között, 1828-ban (vagy 1825-ben?) vezette be ezt a szokást itthon.
A hagyomány szerint Luther Márton (1483–1546) állított a világon először karácsonyfát gyermekeinek, és már Jézus születésének tiszteletére.
A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének.
Feljegyzések szerint az első hagyományosnak mondható karácsonyfát pékinasok állították Freiburg városában, a kórházában a XV. században.
A 16. század elején a Baltikumban a fenyőfát papírvirágokkal és szárított gyümölcsökkel díszítették a városok főterén.
Goethe 1774-ben az ifjú Wertherről írt szentimentális levélregényében ismertette meg egész Európát a karácsonyfa-állítás szokásával, és bizonyos fokig népszerűvé is tette azt.
A „születés csodájának” jelképei a csúcsdísz csillagmotívumában, vagy modernebb időkben, a csillagszóró alkalmazásában is tetten érhető még a legszekulárisabb háztartásban is.
Ez a szokás a 19. század második felében jutott el Erdélybe. Meghonosításában a magyar földesurak, papok és tanítók mellett az erdélyi németeknek is nagy szerepük volt. A magyar paraszti életben, a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása, házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás szokása, sőt volt ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle.
A fenyőfajok közül a legnépszerűbb a lucfenyő, mely Európában gyakori. Az északi országokban e helyett inkább a jegenyefenyő féléket használják, Oroszországban, annak is keletibb részein hosszútűs fenyőféléket alkalmaznak.
Angliában a fagyöngy volt sokáig az elterjedtebb, s a karácsonyfa-állítás német szokásként honosodott meg a szigetországban.
A hagyomány ma Kelet-Európában sokkal erősebb, mint nyugaton.
A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők kaptak, valamint a pásztorok, azok is ételfélét és egy kis pénzt. A karácsonyi napokhoz szervesen hozzátartoztak a házról házra járó ünnepköszöntő szokások, mint például az ostyahordás, kántálás, betlehemezés.
A karácsonyi énekes, esetleg verses köszöntőt kántálásnak nevezték. Az énekekhez gyakran kapcsolódtak köszöntők, jókívánságok, rigmusok, prózai szövegek is. Különböző korcsoportok jártak kántálni, általában délben kezdték a gyerekek, majd délután a fiatalok folytatták, és késő este került sor a házas emberekre.
A karácsonyi ünnepkör egyik legnépszerűbb misztériumjátéka a betlehemezés. Fő kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem, amely többnyire házilag készül. A betlehemben a Szent Család látható, valamint angyalok, állatfigurák. Az elmúlt évtizedben újraéledt a betlehemezés, de már többnyire nem házról házra járó szokásként, hanem templomokban, iskolákban, esetleg színpadon mutatják be.
Kegyelemben gazdag Karácsonyt kívánok a kedves olvasónak!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: dr Bige Szabolcs-
