Az élesen cseng?, hamis gyerekhang teljesen betöltötte a metrómegálló két peronját. Akár egy felhúzható játékbábu, a hat év körüli kisfiú anyja ölébe kuporodva, lankadatlanul ismételgette a „Kicsi vagyok én” els? strófáját. A kék orkándzseki alól felszálló hang üres volt és szenvtelen. Csak a kisfiú szeme élt, a mozgólépcs? aljára érkez? utasok szándékát fürkészve.
A peronon ácsorgó emberek, mint a jeges szél el?l, a félrecsúszott, zavaró gyerekhangtól kelletlenül húzódtak a kabátgallér takarásába. Egyesek a következ? szerelvény érkezését jelz? órát keresgélték, mások a kivetít?n megjelen? hírek olvasásában kerestek menedéket. Az állhatatos éneklés azonban módszeresen és kíméletlenül bontotta le az ellenállást, a szabadon hagyott réseken áthatolva szorított ki minden gondolatot a várakozók tudatából.
A magas férfi siet?sen lépett ki a csikorogva fékez? kocsiból. Azonnal meghallotta a vékonyka hangot. Két órával korábban, egy ebédre indulva, ugyanúgy félrefordított szemmel haladt el a mozgólépcs? alján tanyát vert fiúcska mellett, mint mindenki más. Még bosszantotta is a fals, hatásvadász dalocska, a koldusok látványa. Karácsony másnapján különösen zavaró az ilyesmi.
Most azonban furcsa megindultság vett rajta er?t. Kicsit habozott, majd egyenesen a sötét b?r? kisfiú felé vette az irányt. Egy kétszáz forintos érmét nyomott anyja kér?n kitárt tenyerébe.
– Boldog új évet – hálálkodott a fekete hajú n?. A férfi zavartan biccentett, majd fellépett a mozgólépcs?re. Arra gondolt, egy ekkora gyereknek ilyenkor a fa alatt kellene játszania.
„Kicsi vagyok én, majd megnövök én”- kísérte fel a dallam egészen metró kijáratáig, hogy azután a férfi b?ntudatát feledve elt?njön a belvárosi utca forgatagában.
Legutóbbi módosítás: 2009.12.31. @ 18:00 :: Magyar Csaba
