Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szépségesen szép királykisasszony. Bizony mondom, mindenki megcsodálta szépségét. Még a Nap is megállt az égi úton, úgy dél tájban, hogy megnézze a világszép leányt. Azt, hogy szép volt sokan tudták, de hogy ügyes is, kevesebben, mégis csodájára jártak heted-hét országból.
Ahogy teltek, múltak a napok, ahogy növekedett, szépsége egyre inkább megkopott. Lassan-lassan nemhogy szép, egyre csúnyább lett szegény. El is nevezték ?t Rút királykisasszonynak. De ez talán még a kisebbik baj… A fájdalmas nagy gondot az okozta szüleinek – f?leg az édesapjának – hogy önz?vé, veszeked?ssé, mondhatnám szívtelenné vált. Hideg volt, megközelíthetetlen és sohasem mosolygott.
Sajnálta is az öreg király, hogy lányát már nem tudja heted-hét ország díszének becézni, jóságára, szeret? szívére hivatkozni.
Hiába hívta a szomszéd királyok fiait lovagi tornára, hogy versengjenek a leány kezéért, bizony senki sem jelentkezett.
Nagy gondja lett hát ezután, hogyan szerezzen neki megfelel? férjet, hiszen lassan elérkezett a férjhez adás ideje.
Bárhogyan is törte a fejét éjjel és nappal, semmi nem jutott eszébe. Megkérdezte hát a feleségét:
– Te asszony! Mit tanácsolsz? Milyen jutalmat t?zzünk ki annak, aki elveszi a leányunkat?
De bizony neki sem jutott semmi az eszébe.
Történt pedig, hogy egy es?s ?szi napon, bejött a palota udvarába egy szegény, rongyos öregasszony. Az ?rök mindjárt ki is akarták tessékelni, de a király, aki az ablakból látta, kiszólt az ?röknek:
– Miért külditek el azt a szegény asszonyt? Nem látjátok milyen sovány, ázott, szakadt ruhájú? Bizonyára éhes is lehet. Kísérjétek a hátsó udvarba, a konyhához, hátha egy kis gondoskodással összeszedi magát, s tovább folytathatja útját.
Így is lett. Az ?rök elkísérték a nénét. A konyhai személyzet megetette, megitatta. Ruhát is találtak számára.
Mikor kipihente fáradalmait, s éppen indulni készült, a király megszólította:
– Kedves öreganyám! Bizony nagy baj van minálunk. Leányunkat szeretnénk férjhez adni, de csak nem találunk neki való férjet, széles e határban. Te, aki vándorolsz egyik helyr?l a másikra, sokat látsz, sokat hallasz, vajon nem tudnál-e tanácsot adni, hogyan oldjuk meg ezt a dolgot úgy, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, vagyis a leány férjhez menjen, és mi se kerüljünk szégyenbe ügyetlenségünk miatt.
– Szerencséd van édes fiam, hogy az én tanácsomat kérted! – mondta a néne.
– Jártomban-keltemben bizony láttam, hallottam sok fura dolgot, de hogy egy királylányt hogyan kell ügyesen férjhez adni – különösen ilyen csúnyácskát -, err?l eddig még én sem hallottam. Hanem azt tudom, hogy az erd?ben él egy öreg bagoly, olyan nagyon öreg már, hogy dupla szemüveget visel, és folyton kiabálni kell, hogy megértse, amit mondani akarnak. Róla azt beszélik, olyan okos, hogy hetedhét országból járnak hozzá tanácsot kérni. Javasolom, keresd fel ?t, és t?le kérj tanácsot.
Mit volt mit tenni, a király megköszönte a néne tanácsát és elhatározta, elmegy megkeresni azt a Bölcs Baglyot. Kérte is a feleségét, készítsen neki úti-ruhát és élelmet, mert bizony az erd? nagyon messze volt.
Az öreg király, aki nagyon szerette lányát, minden áldozatra kész volt, szerette volna, ha megbízható, kedves, szeretetreméltó férj vigyáz rá, ha ? már eltávozott az él?k sorából.
Három nap és három éjjel, es?ben, sárban rótta az utakat, mígnem elérkezett abba az erd?be, amit az öreg néne mondott.
Bizony jócskán besötétedett, ? meg a hosszú út után nagyon fáradt volt, leheveredett hát egy kis tölgyfa alá, hogy reggelig itt megpihenjen. Gy?jtött egy ölre való száraz avart fekhelynek, jó adag f?csomót, hogy azzal betakarózzon, és aludni tért, de csak nem jött álom a szemére. Jóval kényelmetlenebb volt helye a megszokottnál.
Még szerencse, hogy aznap szép meleg este lett, a csillagok ragyogtak, friss erdei illat terjengett errefelé. Úgy gondolta, másnap majd korán kel és elindul a Bölcs Baglyot tovább keresni. Nézte a csillagos eget, sóhajtozott, hátha elalszik végre.
Ahogy így nézegetett felfelé, a tölgyfa lombja közé is belátott. Nézi jó er?sen, meresztgeti a szemét, azt hitte rosszul, lát.
Egy keskeny kis lépcs? vezetett az egyik ágról a tölgyfa belsejébe. Eddig azért nem látta, mert jól eltakarták a lombok.
Fel is ugrott azon nyomba az ámulattól, meg az ijedtségt?l. Most aztán mit csináljon? Elhatározta, megnézi, hová vezethet.
A hátizsákban talált egy lámpást, a felesége csomagolta gondosan, s ezt kézbe véve elindult felfelé a lépcs?n. Alig néhány lépcs?fok után, egy hatalmas díszesen kivilágított terembe ért.
A terem közepén piros selyemmel bevont kereveten, kényelmes párnákkal körülvéve, ült a Bölcs Bagoly dupla szemüveggel a szemén. Körülötte meg a sok tudós öreg bagoly, ez volt a Baglyok Tanácsa.
Az öreg király nagyon örült, hogy megtalálta, akit keresett. Belépett és illend?en köszöntötte ?ket:
– Adjon Isten mindnyájatoknak szép jó estét. Én a Kerek ország királya vagyok és a Bölcs Baglyot, az erd?k híres tudósát, keresem.
– Egyet se menj tovább kedves Kerek király, akit keresel, én vagyok. Gyere, ülj közénk, egyél, igyál, s egy szót se szólj, mi járatban vagy, mert mi mindent tudunk. Lányod a szépséges királykisasszony szépségét lassan-lassan elvesztette, ma inkább csúnyácskának mondható, s elvesztette szeret? meleg szívét is, csak az ügyessége maradt a régi. Ezért szégyenkeztek miatta, és nem tudjátok férjhez adni.
– Ami igaz, az igaz – hagyta rá az öreg király. – Jutalmat kéne kit?zni annak, aki elveszi, de otthon nem tudtuk kitalálni mi volna az a kincs, amiért az ifjak érdekl?dést mutatva, udvarunkba jönnének. Kérlek benneteket Bölcs Baglyok Tanácsa, segítsetek egy aggódó édesapának. A legjobb az lenne, ha visszaváltozna a mi szeretett lányunkká, ez a gonosz varázslat, megtörne felette.
– Ne emészd magad kedves Kerek király. Itt van az én öreg kutyám, h?séges, okos állat, szólítsd magadhoz, és sétálj vele egyet a kertünkben. Ilyen keretet úgy is ritkán láthatsz. Mire visszajössz, megtaláljuk a megfelel? megoldást.
Így is történt. Kerek király magához szólította az Öreg Bagoly öreg kutyáját, akinek a neve – ha még nem mondtam volna – Mihók: Minden Hangra Odafigyel? Kutya – volt. Szólította Mihókot és elindultak a kertbe.
Hát, ugyancsak elámult az öreg király. Ebben a kertben gyümölcsök, virágok helyett apró kis arany cseng?cskék csüngtek a fákon, s a szivárvány minden színében ragyogtak, mikor a nap rájuk sütött. Csodálatos andalító zenét csengtek-bongtak. Mihók jól ismerte a kertet, minden kis cseng?jének hangját, megkülönböztette ?ket egymástól.
Azt is észrevette, ha valamelyik nem a megszokott hangon szólt. Ilyenkor biztos volt benne, hogy annak a kis cseng?cskének valami baja-betegsége van.
Az öreg király csak ámult-bámult a fényes sziporkázásban, a gyönyör? zenét hallva.
Egyszer csak egy kis sz?ke cseng?cskére lett figyelmes. Mintha Mihók akarattal épp ide vezette volna. Megállt, hogy jobban szemügyre vegye. Hát, uram fia, a kis cseng?cske tükörfényes tükrében az ? kis leánya szomorú, csúnyácska képét látta meg. El is szomorodott nagyon.
Mihók kett?t vakkantott, mire tüstént ott termett egy kék bársonyszárnyú pillangó, csillogó szárnyporából finom ezüstös port szórt a kis cseng?cskére.
És láss csodát! A tükörfényes tükörben a régi szép kis királylányt látta meg az öreg király. Örömében még a könnye is kicsordult. És újra szólt hibátlanul a kis cseng?cske hangja. Mihók megelégedetten morrantott.
– Óh, te csodaszép Kék pillangó! Kérlek szépen, adj nekem is abból az ezüstös porból, hogy kisleányom arcára szórjam, s ? a valóságban is ismét szépség legyen – kérlelte a pillangót az öreg király.
– Szívesen, adnék – volt a válasz -, de ez volt az utolsó, amit gyógyszerként még magamnál tartottam a beteg cseng?cskék gyógyításához. Ahhoz, hogy új adagot hozzak, a hét határon túli hegyek barlangjába kellene repülni. Az ide nagyon messze van. Közben hatalmas légörvényekkel kell megküzdeni. Gyönge kis szárnyacskám bizony-bizony alig bírja már.
– Mit adhatnék neked, Te kedves Kék pillangó, hogy meger?sítsem gyönge szárnyacskádat a hosszú úthoz? – kérdezte a király.
– Kedves Kerek király! A szárnyacskám akkor lesz er?s, hosszú távolságot is kibír, ha nekem adod az er?d legjavát úgy, hogy ami bel?le neked marad, már csak gyönge vánszorgásra lesz elegend?.
A király szeretett lányára gondolt, arra, hogy érte minden áldozatra képes és így szólt:
– Jól van! Végy el az er?mb?l annyit, amennyire szükséged van!
Ahogy ezt kimondta, olyan gyenge lett, alig állt a lábán. Mihók látta az apa nagylelk?ségét és igen-igen elcsodálkozott. De a Kék pillangó akkor már messze járt.
Nem is sétáltak tovább. Mihók segítségével visszaindultak a házba.
A Bölcs Bagoly így szólt:
– Látom, kincsed egy részét, már odaadtad. De felkészültél-e arra, hogy további kincseket kell áldoznod?
Mikor az öreg király rábólintott, el?vett egy aranyos szelencét. Ebben a szelencében gy?jtötte és ?rizte az elveszett mosolyokat. Az öreg király elé tette.
– Nézd meg jól ezeket a mosolyokat, hátha köztük van a te leányodé is. Nem kellett sokat kutatnia, megtalálta azt az édes kis mosolyt, ami a lány arcán ült régen, ami széppé és kedvessé tette egész lényét, miel?tt elvesztette azt.
– Visszakaphatod, ha ez az, de váltságdíjat kell érte fizetni. Itt kell hagyni érte cserébe a hangodat! Ebben megegyeztek.
Szegény öreg király így már csak suttogni tudott, s igen nehezen lehetett megérteni, amit mond.
A mosolyt szépen becsomagolta egy harangvirág kelyhébe, amit Mihók hozott neki a kertb?l.
Csakhogy ez nem közönséges harangvirág volt. Mikor az öreg király valamit mondani akart, kis csengetty?jével jelt adott, így mindenki rá figyelt, mint ahogy most is.
– Kedves Bölcs Bagoly! Hálás vagyok neked, hogy segítségemre vagy! A szépséget és mosolyt, azt hiszem sikerül vissza szereznem, nem térek már üres kézzel haza. Ha a Kék pillangó visszaérkezik, az ezüstös porral és a virágba csomagolt mosollyal haza is indulhatnék. De a legfontosabbat, leányom érz?, szeret?, meleg szívét még nem tudtam visszaszerezni. Kérlek, adj tanácsot! Ha ezt is visszakapná olyan csodálatos, lenne, mint régen. Azon nyomba heted-hét országból tódulnának a kér?k, hogy feleségül vegyék s a mi bánatunknak is vége szakadna.
– Azon tanácskoztunk eddig, de nem tudtunk megegyezni, hogy melyik utat válasszuk a visszaszerzéshez – mondta a Bölcs Bagoly. – Ezért, mint mindig, most is magamra vállalom a felel?sséget. Remélem, sikerül megoldást találni, addig is kövesd a tanácsomat. Menj most vissza azokon a lépcs?kön, ahol idejöttél a tölgyfa alatti vetett ágyadhoz. A cseng?cskébe csomagolt mosolyt gondosan ?rizd, nehogy elveszítsd útközben.
Folyt. köv.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Koosán Ildikó
