Konstatálja, hogy nem sikerült beletalálnia a hamutálcába.
Hmmm… nyílván nem csinálna ilyet társaságban. De a magány személyiségtorzító hatását véli felfedezni az apró mozdulatban, így megbocsát magának.
Itt a világvége!
Szergejnek csodálatos nagymamája van. A nagyi élt a világháborúban, temetett és szült, tíz körmével kaparta a fagyott krumplit, katona halt meg a karjai között. A nagymama az abszolút túlél? típus, aki saját törvényei szerint éli az életét.
…már megette kenyere javát, öreg mint az országút, de még mindig a tyúkokkal kel, felássa a kertet, gazolja a palántát, locsolja a virágokat, enni ad a kutyának…
Szergej nagymamája sosem használt órát, hiszen nem az óra mondta meg, hogy hogyan éljen és mikor mit tegyen, mégis mindent megcsinált, mégis mindennek a végére ért.
De Szergej nagymamája nagyon öreg és egyre több furcsaság történik vele.
Egyszer…napjainkban… a nagyi fáradtságra panaszkodva – elég rendkívüli módon – a szokásos 9 helyett már délután 5 órakor aludni tért.
Ennek folyományaként nem hajnali négykor kelt, s látott munkához, hanem valamikor éjfél után.
A nagyi – nem nézve az órát, hisz sosem tette – az ébredés után nekilátott a napi teend?khöz. Megetette a tyúkokat, farhátat f?zött a kutyának, majd felébresztette az álmos dögöt, hogy egyen, rendet rakott a nyári konyhában, elkészítette a reggelit és elpakolta a bef?ttesüvegeket az el?z? napi munka után.
És akkor… nos, akkor valami furcsa dologra lett figyelmes. Sötét van… Még mindig. Számba is vette, hogy mit felejthetett el vénségére, hogy ilyen korán végzett, de nem talált semmit, így leült a verandára és várta, hogy jöjjön fel a Nap. És várt majdcsak egy órát. De az nem jött, s?t a kakasok sem kukorékoltak.
Így Szergej drága nagymamája pontosan tudta, hogy ennek egyetlen magyarázata lehet pusztán, s nagy sipítozva felkiabálta a családot, miszerint itt a világvége, merthogy nem jött fel a Nap!
Szergej imádja!
Terepszín? békegalamb
Szergej a forró bögrével melegíti a kezét. Csíp?s a reggel és a sarkig nyitott ablakon keresztül huzatszer?n oson ki a meleg. Az ablak el?tt álló fán egy vetési varjú ül.
Fekete. Mint a szén.
Szergej szemezni próbál vele, de az s?r?n oldalra kapkodja a fejét s nem állja a pillantást.
Szergejnek az az illúziója támad, hogy ez a madár ült tegnap reggel is a fán.
Baszd meg! Te vagy az én madaram! – mondja ki hangosan Szergej. De a varjú nem kezdett örömtáncba, mid?n kiderült, hogy háziállat lehet bel?le.
S ha már jószág állt a házhoz, akkor gondoskodni kell róla.
Szergej kicsippent a tepsib?l pár szalonnadarabot, amivel el?z? este a húst t?zdelte, s kidobja a fa alá. De még földet sem ért a pörc, amikor ráeszmél, hogy a vetési varjú nem eszik húst. Még Matula bácsi megtanította a kálomista és pápista varjú közötti különbséget. De Szergej hülyül.
A varjú elszállt. Ez azonban nem akadályozza meg Szergejt abban, hogy örömmel gondoljon újdonsült társára. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az öreg vetési varjú magasról szarik Szergejre.
A harmadik részben, összevontan publikálva!!!!!!!!
N. K. Zs.
Legutóbbi módosítás: 2010.01.18. @ 11:08 :: Bűdi Gábor