Rózsa Ibolya : Harang-koldulás

Nyomtatás

Síkfehéren tejüveg 

törik, 

koppan a táj, 

zörög a zúzmarás, 

töpörödött, 

fagymarta 

Jégvilág – 

ablaküvegemen túl, 

valahol harang 

koldul 

rianást a tónak… 

Fázik, 

didereg a 

holnap, 

csontig hatol 

göcsörtös ujjaival 

a mába, 

belereszket 

fájdalmába 

ez meg. 

Hová havazik annyit már? 

Búgom a dallamot, 

hogy melegedjek, 

megidézem az Indián nyarat, 

tűz kell a testnek, 

láz a léleknek, 

hogy belédbetegedjek. 

Sokáig nem láttalak, 

behavazott a messzeség, 

de hangod 

megigézett és 

forró a Nap 

s ágyamban 

vörös szirmok 

öngyulladnak és 

lásd! nem égek el köztük, 

hisz halhatatlan lettem immár, 

nem múló, 

az öröklét képviselője, 

mert 

Neked vagyok és 

általad, a 

Mindenség Nője!