Huszonkilenc augusztusa igencsak kitett magáért. A szinte kánikulának számító meleg miatt a Berettyó melletti Újfalu Apolló- mozijának kerti szezonja akár a szeptemberbe is átnyúlhatott, ami nagy megelégedettséggel szolgált Makk Kálmán* tulajdonosnak, ugyanis az általa huszonhétben felhúzatott, kifejezetten a mozizás számára tervezett épület kör alakú terme kisebb átalakításon, felújításon esett át.
Az előadások telt házakkal mentek a hétvégeken, néha a hétfőre is átcsúszva, illetve a csütörtöki napokon. A mozi attrakcióinak a kíváncsi publikum a viszonylag távolabbi településekről is csodájára járt.
Hogyne járt volna, mikor a vásznon — jóllehet némán —, megelevenedett, példának okáért, „A Noszty fiú esete Tóth Marival”, „A Kaméliás hölgy”, „A vihar”, „A hontalan hős”, „A két árva” stb. A fő filmek mellett nagy sikerrel vetítették többek között a Zoro és Huru sorozat kacagtató darabjait. Előtte pedig szokásosak voltak még varietébe illő, élő számok, illetőleg a vetítések alatt zongorajáték szolgált ihletett aláfestéséül a vászon történéseinek. Újfalu mozijának egy időben kifejezett kuriózuma volt a zongoránál Lendvayné** úrhölgy művészete.
Elek Géza siketnéma cipészmester és a nála kissé fiatalabb, de még a XIX. században született Németh József molnármester, az utóbbi barát és mentor saját maguk által kitalált jelbeszéddel „elmesélt” mozi-élményei nyomán, úgy döntött, elmennek mindketten Újfaluba, ha fene fenét eszik is, és megnézik a Vasember című produkciót, ami előtt Zoro és Huru éppen mókás detektíveket alakított. Ez a szerepkör kitűnően harmonizált a fő film témakörével, ami az amerikai gengsztervilágba röpítette a nagyérdemű közönséget.
A tervet József eszelte ki, mert a Bihar c. hetilap egyik, augusztusi számából a Kert-Mozi műsora az következő hétvégére, talonmáriás közben, az Iparos Körben ezzel csábította őkelmét, ami miatt el is bukott rekontrával egy piros negyvenszázat. Így csaknem ugrott a mozijegy ára.
Géza analfabéta volt. Igaz, a nevét éppen leírta, valamint számolni is kitűnően tudott az alapműveletekkel. Mindezek elengedhetetlenek voltak mestersége űzéséhez. Azonban a falu, a világ történéseit jórészt a Józseffel folytatott „beszélgetésekből” értette meg. A jelbeszéd persze már az idő tájt is létezett, amit Gézának Szegeden kellett volna elsajátítani. A három éves kora óta, egy megbetegedés miatt siketnéma Géza azonban erről is lemaradt, mert az időszakos okítás idején éppen járásképtelen volt hosszú hónapokig.
Még nem lépte túl az iskolás kort, amikor kis barátaival felkapaszkodott egy lovas szekér saroglyájára, ahonnan a lovak hirtelen megugrása miatt olyan szerencsétlenül esett le, hogy a lába szörnyen roncsolódott. Nem is forrt össze rendesen. Sánta maradt élete végéig.
Már fiatalon görbebottal járt. Mindezek ellenére a mesterségét kitűnően kitanulta. (Gyerekként órákon át lestem mesterfogásait, ahogy talpalt, foltozott, felsőrészt készített, sámfázott stb. Közben a tőle és a nagybátyámtól eltanult, de főleg improvizált jelnyelven „beszélgettünk”. Ha valamit érthetően elmutogattam, mosolyogva megveregette a vállamat és elismerése tanúságaként „megszólalt”: Pe…pe…pe!)
A mozielőadások a hétvégi délutánokon hat és kilenc órakor kezdődtek. Gézáék a huszonkettedikei, hat órás előadást nézték ki maguknak, mert utána még egy kései vonattal Sápra tudtak evickélni az akkori vicinálisok szédítő sebességével. Onnan Rábéig maradt a kerékpár, amit József tekert. A hétköznapok egyébként sem feleltek meg a két barátnak, hiszen mindketten dolgoztak.
Az eddigiekből kitűnhetett, de itt is meg kell jegyezni, Géza eddigelé soha nem látott mozielőadást, de ez után élete végéig mozifüggővé vált. Amíg Rábén nem volt állandó mozi, addig Bajomba jártak át — „családilag” — ha esett, ha fújt, ha havazott, ha fagyott. Neki a filmek azonban mindörökre némák maradtak.
Eljött hát a mozielőadás ideje Újfaluban. Géza artikulálatlan kacagására sokan felfigyeltek, sőt, rosszalló megjegyzéseket is tettek, miközben Zoroék bohóckodtak a vásznon, és József kézzel, lábbal magyarázta Gézának a feliratokat, hogy a has-fájdító kacagás túl hangos, nem hallják tőle a zongorát.
Mindez az ellenérzés azonban kismiska volt a furcsa „párral” szemben ahhoz képest, ami a fő film alatt történt. Valahányadik felvonásban ugyanis hatalmas gőzmozdony rohant a felvevő kamera, azaz a vásznon az egyik szereplő felé. Géza számára a jelenet a valóság teljes erejével hatott, felugrott a székéről, a szereplőt, de önmagát is féltve, eszelős ijedséggel óbégatni kezdett, vadul rázva görbebotját, figyelmeztetvén a gengszterek áldozatát, rögvest elüti a vonat.
Józsefnek az előadás után, ami miattuk csaknem megszakadt, hosszan kellett feldúlt, siketnéma barátját nyugtatgatnia, amit láttak, az csak a látszatvalóság volt.
*
Közben sok, meleg, sok hűvös augusztus múlt el, Gézának némán. Jött válság, dúlt háború, elvették a Géza örökölt földjét, következett forradalom. Géza és József megöregedett. Gézának már nagyocskák voltak az unokái. József pedig soha nem nősült meg, pedig „kérője” akadt bőven. Barátságuk együtt mélyült éveik gyarapodásával, mígnem a Géza veje — egyetlen lányának a férje —, Sápra került raktárosnak a vasúthoz.
Elkövetkezett hatvankilenc augusztusa. Forró volt ez is, mint a huszonkilences. Géza papa segített, amit tudott a ház körül. Géza vejének valami munkája akadt Nagyrábén ekkor is, és erre az időre az apósnak kellett ellátni a sápi, szolgálati lakás körül sokasodó jószágokat.
Éppen a vasútállomással egykor szemben működő, gazdasági épület udvarán álló, erejük teljében lévő diófák nyújtotta árnyékból lépett ki. Már alkonyat felé baktatott a Nap a nyugati égen. Elek Géza látta — ha jobbra nézett —, rakodómunkások dolgoznak az egyik külső vágányon. Talpfát rakodtak. A munkások is észlelték az öreg megtöpörödött, görbén sántikáló alakját. A családból akkor senki sem volt otthon. Géza nagyapa egyedül maradt. Megtörtént ez máskor is, ha az öreg valamiért átjött — rövidebb időre — Rábéról.
Hat óra táján az öreg valamiért át akart kelni a síneken, az állomásépület felé. Talán a föld remegése, talán az ösztöne tudatta vele, balról, Újfalu felől szerelvény húz át az állomáson. Nem hallotta ugyanis az erősebb zajokat sem, legfeljebb az égi háború nagyobb csattanásait, és érdekes módon kisebbik, fiú unokája trombita-próbálkozásait. Félfordulatot tett balra. A „Szergej” (M 62-es, szovjet Diesel) rohamosan közeledett, noha egy kissé lassított, dudált, ahogy azt tennie kellett a masinisztának.
Gézának felrémlett első „találkozása” a moziban a felé robogó lokomotívval. Most is egyre nagyobb lett a közeledő gépszörnyeteg, a munkások hallották már a Diesel mély dübörgését, látták a kéményéből elődohogó, fekete füstoszlopokat. Géza egy gondolatnyit hátrább lépett, holott nem állt közel ahhoz a sínhez, amin a teherszerelvény robogott.
Géza bénultan állt. Semmi veszélyérzete nem volt.
A rakodók abbahagyták a munkájukat arra az időre, amíg a teherszerelvény átszáguld mellettük, az állomáson. Úgy tűnt, a raktáros apósa is kellő távolságban állt meg a robogó vagonoktól.
Ahogy a szerelvény eltávolodott, az egyik rakodó, falubeli felkiáltott:
— Vajon Géza bácsi hova lett?!
— Biztosan átment az utolsó kocsi után — mondta a másik.
— Nem látni sehol — tódította a harmadik.
Az egyikőjük elindult a gazdasági épület felé, majd kétségbe esetten visszafordult.
— Gyertek, itt fekszik az öreg! Csak nem halt tán’ meg?! Ütést, ütközést nem hallottunk, nem vonszolta magával a testet a vonat.
— Hál’ Istennek nem esett alá. Hátha él még — visszhangozták a többiek, miközben a vézna, kis test köré sereglettek.
Magában mormogott, aki leghamarabb odaért — mintha mondott volna valamit. Az ajka mozgott, és talán azt sóhajtotta, …”anyám”…, de ebben nem vagyok biztos. Nem is szólok róla a családnak. Majd hangosan megjegyezte:
— Már aligha él Géza bátyám. Megyek, hívom a mentőket a forgalmista irodájából.
*
A rábéi temetésen Németh József ott volt. Tudatták vele, a szerelvény szele elsodorhatta a barátját. Eltört a gerince, amibe belehalt. A felvett látlelet szerint a testén egyéb külsérelmi nyom nem volt. Rosszul esett. Haláláért senki felelőssége nem állapítható meg. Ezzel zárta le a rendőrség az ügyet.
A család és Eszter — Géza felesége — látta, József ajka hangtalanul mozog:
— He…be…be. — Ez volt az a beszédtöredék, amit „beszélgetésük” közben mindketten használtak, és amit József Gézától tanult el. Látták, ahogy erős tenyerét a másik keze fejére teszi, két kiálló hüvelykujjával apró köröket ír le, miközben mindkét kezét lassú szakaszossággal a magasba emeli.
Közösen kreált jelbeszédükben ez a mozdulatsor azt jelentette: meghalt. Néma könnycseppek gördültek le a József arcán, s a férjét kilenc évvel túlélő felesége együtt zokogott vele, szeméből a gyász mellett a József iránti hála sugárzott.
*Makk Károly, rendező édesapja
**Lendvayné: Lendvay Kamilló, zeneszerző édesanyja
Legutóbbi módosítás: 2020.01.08. @ 12:36 :: Csillag Endre