Gyönyörködve nézlek, Kedvesem…
Csak még pár perc, követlek a kertbe.
Mosolygok, hisz tudom, csodálatos lesz az együttlétünk, mint mindig.
És felejthetetlen.
Látod, már itt is vagyok… Tekintetünk találkozik, és szemeimben máris örömkönnyek csillognak, s buknak át gátjukon.
Nézd, itt a nyírfa alatt pont jó lesz. Feküdjünk le egy kicsit.
A levelek fáradtan súgnak össze felettünk. Mindükön ici-pici cseppek csillognak – talán éjszakai ölelkezésük nyomai.
Harsogó, zsenge fiatalságukról s magot hozó szerelmetes nyarukról mesélnek. És zivataroktól, viharoktól megszaggatott ruhájukban is, mintha boldogan várnák az örök pihenést. De most, hogy lenge ruhámból kibújtam, már csak Te vagy a fontos.
Simogass!
Finoman, melegen – nem kell most az az izzasztó, forró, lüktető érzés. Arra a minden sejtemet gyönyörbe feszítő puha simogatásodra vágyom, amit csak Te tudsz adni.
Igen.
Nyakamban érzem csókodat, leheleted pihéimet borzolja. Meleg ölelésed végigsiklik a hátamon, megáll gerincem homorulatánál, és ingerkedve csiklandozza combom hajlatát. A boldog gyönyör már-már elönti testem, lelkem…
Várj egy pillanatra, szerelmetes Nap, hadd forduljak meg egy kicsit…
09.09.21.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.21. @ 20:58 :: Pulai Éva