Egy pad feszült a végtelenbe
Görnyedten, jégbe fagyva, nézett.
Ott élte halálát elesve,
Tűrte, mit kimért rá a végzet.
Egy erdő susogott a télben,
Ijesztő hajtása a fagynak,
Csak hallgatott a téli szélben:
Mit holtak maguk után hagynak.
A szeretet dalolt odakinn
És átfogott minden érezőt,
Forrósodott testem erein,
S lehetetlenséget beleszőtt.
Egymás fölött hevert ég és föld,
Tavasz volt a nyár s ősz a tél.
Láttam, hogy ember embert nem ölt,
Láttam a lelkemet Istennél.
Egymás mellett állottunk mi is.
Sírtam én is, és te is sírtál,
Megrezgett alattunk a föld is,
Szerelmünk, mint csonka gyertyaszál.
Ezt mind láttam akkor te veled.
Most is látom, de csak emlékszem,
Voltam neked könnyű heveret,
S most állok, és hiányod érzem.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Bálint Szilárd
