bamba, botor órák
a tegnapot vonszolják,
magukra lassan felöltve
a jöv? nev? gúnyát
érezd a pillanat súlyát,
az álom-ing oly illanó,
az ébredés durva daróc
– hát csendesen lépj, bohóc! –
az alkalom kevés,
hogy bizonyítsd, mit érsz,
sarkadban sündörög
száz emeletnyi félsz
ezer lépés az ég felé,
el?tted fényl? utcak?,
a menny kapuja zárva,
– hát maradj csak a mocsárba’! –