Nincs mese, a tavasz
eljött megint!
Ravasz
illat legyint pofán,
profán gerjedelmek és magas eszmék
– nyugi, lesz még
jelző dögivel, hogy a víz kiver -,
a toniám hiper,
pulzusom az égben…
Abbahagyjam? Még nem!
Tavasz van immár, nincs mese,
nem pusztul éhen a lepke se,
ügyet-
len rügyek tétováznak,
a méhek tanúi a násznak,
másznak
a hernyók, szőnek a pókok,
a hidegre nincs már jó ok…
Tavasz van, nem tagadhatom,
a tereken, utakon
alig-ruhák a lányokon,
itt popsi villan ki, ott kebel,
betel-
ni nem tudok vele,
gombóc a torkomon
se föl, se le…
Volt ám tavasz már máskor is,
hamis évszak – lásd április -,
most Nap ragyog, de könnyeden
gyűlhetnek felhők a kék egen,
kopoghat még tető,
jégeső verhet cserepet,
reped,
hasad a kúpcserép,
jöhetnek a cserépcserék…
Ez az esztendő még kamasz,
ezt súgja-búgja a tavasz,
itt már csak én
vagyok öreg,
befektetni már nem éri meg…
Tavaszi fáradtság győz felettem,
de nem feledtem
élvhajszolt ifjúságom
– és sose bánom!
Tél és nyár közé ékelt évszak
– készak-
arva kerülöm a nevet,
azt hiszem, így is megemleget! –
nehogy elbízza magát nagyon,
ha rajtam múlik, azt nem hagyom,
– Sándorékkal ő küldte a zsákot,
ennyi meleget az idén
még senki se látott!
A tavasz még arra is jó lehet,
hogy versemet inspirálja.
Spirálja,
ciklusa évszakoknak
soknak árt, de soknak használ,
nincs jobb nekem erre a tavasznál!
Neki köszönöm, mondhatom,
hogy tavaszi ujjgyakorlatom
megírtam, ahogy kellett.
Nos, most ennyire tellett!…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:25 :: Zalán György
