Anyám élt itt, most bútorok –
értelmetlen rendje uralkodik,
a fotelokban fölhalmozott iratok,
ruhák a sz?nyegen, nagy zsákok,
s bennük mindaz, mi nekem szemét.
Mi élet volt – kivonódott, eloldva,
mint kockacukor forró teában –
anyám sosem itta, csak nem képzelem,
tán mézet is? attól öklend, nem beteg –
csak nincsen. Tárgyas ?r, cicomás vákuum,
és nem több mint a gondolat, minek hatóköre
egy ember, nem több sosem, mert mese az,
mi túln? egyeken, s ha róla szólok,
szebb, mint volt, egészséges és teljesebb,
de nincs. Alig mozgott, de végire járt
az egésznek, mir?l pisszegett egykor,
aztán szídta, mér’ késik, ?t vigye,
hisz ugyanúgy nincs köze – mint egykor
volt: semmihez.
Legutóbbi módosítás: 2010.02.24. @ 20:15 :: Petz György
