A tragacs volt az istállók királya,
és legkedvesebb terhe meg a trágya,
volt két nyele, mi kinyújtózott hosszan,
meg lécek közte, mint a létrafokban,
és elől várt a résre szabdalt támla,
hogy villázzanak mögéje-alája,
csak reggel, este volt igazán dolga,
míg terhét párás trágyadombra hordta,
s a fénylő nyél, hogy gazdája is értse,
ránehezült két köpés közt a kézre,
és úgy simult a szép-szálas tenyérbe,
hogy összes terhét fölemelje végre,
az egész világ olyan megszokott volt,
nincs bizonyság rá, de az Isten ott volt,
a vasvilla se bajlódott a kézzel,
csak szót váltott a hajlott dünnyögéssel,
míg rápördült a kerékből a hála
a dolga szokott ember derekára,
s a tragacs, látva urát mozgolódni,
megimbolygott és alig kellett tolni.
Legutóbbi módosítás: 2010.03.04. @ 07:53 :: Böröczki Mihály - Mityka