Lámpalázas hangon, megszeppenten a rá váró intellektuális túlsúly okozta szégyentől, a lebőgéstől rettegve, zaklatottan hívott fel friss diplomás barátom.
– Képzeld – mondta – férjhez megy az anyósom.
– Örülj neki öregem, legalább kevesebbet látod, főleg ha nem a szomszédba költözik.
– Nem! Budapesti palihoz ment arául, ráadásul egy szuper dotált, négy diplomás, hat nyelven beszélő krapek. Tüzér vezérezredes és valami teljesen titkos rendőrségi százados is…
– Te jól beszedted a csóresz egy szál orvosi diplomáddal és… hány nyelven is beszélsz?
– Csak négyet.
– Szét fogja röhögni magát az alulmüvelt provincializmusodon. Mikor jön?
– Fél óra múlva érkeznek.
– Akkor majd számolj be, légy oly kedves. Igazán sajnálom, hogy folyton elbalekülsz, de valahogy túléled.
Három nap múlva jön a hívás.:
– Szia van egy kis időd?
– Pillanatnyilag a térképekkel bajlódom, de egy óra múlva a Kishordóban válthatunk néhány szót egy korsó sör mellett, mármint én, mert te absztinens vagy.
Igen érdekes, hátborzongató és kínjában keserves, nevethetnékeset hallott…Íme:
Jenő sárgás-vöröses arccal érkezett, holott alapjában barna volt…
– Szia.
– Szia Jenő! Na mondd, nagyon pórul jártál?
– Ahogy vesszük. Képzeld, a krapek előbb avval lepett meg, hogy mikor kicsit angol nyelvgyakorolni akartam vele, tudod, rengeteg nyelvet beszél, a haw are you -ra azt mondta: nix … gondoltam, meg akar semmisíteni tudásbéli fölényével, ezért hablatyoltam még pár mondatot és kínosan abbahagytam. Tudod miért? Mert hol igennel, hol nemmel bólogatott, teljesen irracionálisan. Azt állította, a hegyi mentőknél, ahol ő a közép európai főnök, a németet használják, így az angolja nem tökéletesen anyanyelvi szintű, csak majdnem. Megjegyzem, a hogy hívnak kérdésre nemet biccentet. Enyhén gyanússá vált, ami az angolt illeti, így németül próbálkoztam.
– De csak alig tudsz németül, a magyar, román, angol, francia az erősséged.
– Hát ez benne a pláne. Figyelj, elkezdtem szövegelni: zigamen cu lupes üre du rih plusze mükszrase zi?
– Ez jó!
– Ere azt válaszolta: já… Felbátorodtam és elkezdtem mesélni: Zim zase für kirise hablaty de noblech tech, ó! Plamen gósze blamen, blamen? Válasza : Nix … Megkérdeztem: – Mondja uram, pontosan értett az előbb?
– Szóról, szóra! Javasolnám a tegeződést, hisz én vagyok az öregebb.
– Rendben Károly, én a Kapocs Farkas egyetemen végeztem általános orvosi karon. Értesültem sokszínű és tág műveltségedről, végzettségedről. Hol is végeztél?
– Én igen magas egyetemeket végeztem… Négy darab, meglehetősen magas egyetemen.
– Ha szabad érdeklődnöm, most, hogy így rokonságba keveredtünk, milyen karokon?
– Jól mondod Jenő. Bizony, bizony karokon is végeztem.
– De melyeken, ha meg nem sértelek?
– Az egyesen, a kettesen, a hármason és a négyesen. Persze, ha jobban meggondolom, igazándiból nagyon magas egyetemen végeztem mindent… Neked mi a szakmád, ha már így érdeklődsz felőlem?
– Említettem Károly, hogy frissen végzett orvos vagyok.
– Ja persze! Az én is.
– Úgy érted a négy diplomád közül az egyik az orvosi?
– Nem négy, hanem öt. Agysebész vagyok. Az országos agysebészeti intézet vezetője.
-… Másodállásban a Közép-európai hegyi mentőket koordináló bizottság mellett.
– Nem a korrigáló bizottság tagja vagyok, és nem másodállásban. Ez mind főállás! Ja és nem tag, hanem főnök vagyok ott is bizonyám, arany Jenőkém.
– Hogy bírod ezt a rengeteg munkát?
– Á, nekem szinte csak telefonos munkám van, tudod, ha a negyvenezer hegyi mentő-helikopter közül valamelyikkel a javító stáb nem boldogul, akkor én döntöm el, mi a teendő.
– Csak úgy telefonon?… Negyvenezer helikopter?
– Ja! És állandó készültségben aranyapám! Nem hiába vagyok a fegyveres erők tartalékos őrnagya.
– Hivatásos katona is voltál?
– Nem voltál, hanem vagyok! Nálunk a tartalékosság csak egy fedőszó.
– Akkor a katonai akadémiát is elvégezted?
– Á, dehogy! Másodéves sorkatonai szolgálat után léptettek elő.
– Őrvezetővé?
– Mondom, őrnaggyá.
– Az meg hogy’ létezik, hisz azt az alezredes követi a ranglétrán.
– Á, semmi különös, kiváló katonaként, ez szinte alanyi jogon járt. Úgy ugráltattam a hadnagyocskákat, ahogy akartam reszkettek tőlem.
– Félelmetes vagy Károly.
– Aranyapám, aki betartotta a szabályzatot, azt én is békén hagytam. Különben a rendőr-tiszti főiskolához is segítettek a rendfokozattal.
– De őrnagyival?
– Már mondtam! Te, különben az angolodat, azt hiszem, a rossz kiejtésed miatt nem értettem tökéletesen.
– Talán a brit akcentus lehet a ludas.
– Hát ez az, ez az! Én angolul tudok, nem brittül.
– Milyen gyakran operálsz?
– Minden igazán komoly agyműtétet én személyesen végzek.
– Az egész országban?
– Hát persze! Naná!
– Gyakran vannak titkosszolgálati bevetéseid is? Az anyósom mondta, hogy főhadnagy vagy az elhárításnál.
– Szegénykém rosszul tudta, ezredes vagyok, állandó készültségben, a nap 24 órájában. Gyakorlatilag az ágazati miniszter a közvetlen beosztottam.
-… Hogy bírod ezt a tempót?
– Á, nem olyan veszélyes az aranyapám, mozdonyvezetés után van elég időm!
– Hobbiból mozdonyvezető vagy??
– Igen, úgy 200 órát havonta!
Na, itt volt az a pont, amikor már a velem szemben ülő nejem, fogfájást imitálva fejét fogó, puffogó nevetésétől azt hittem, hogy meghalok. Az én kis drágám háttal ült ennek a zeneakadémiát is elvégzett dinnyének, így az nem látta, hogy ő tulajdonképpen röhög.
– Hát Jenőkém, ha nem tudnám, hogy absztinens vagy és színjózan, akkor most meggyőződéssel állítanám, hogy kedves apósod ő urasága, az éjjelente a színház tetején fellépő, rózsaszínű elefántok tánccsoportjának a koreográfusa is. Részvétem pajtás!
– Képzeld, azzal búcsúzott, hogy a legközelebbi látogatását a háztetőmön landoló helikopterrel fogja megejteni…
– Na most félre absztinencia! Én iszom!
Legutóbbi módosítás: 2010.03.13. @ 12:00 :: Boér Péter Pál
