Befőtt tudja, hogy akik nem voltak ott, várják, írjon már valaki valamit: milyen volt, hogy volt? Történt-e valami érdekes, amit csak azok tudhatnak, akik elmentek „oda”…
Ül a számítógépe előtt, töri a fejét. Alig tud valamit írni, mert nagyon jó és szép volt, mindenki vidáman beszélgetett… Olyan konszolidált volt az egész délután és az este is.
Nem történt semmi különös.
Kölcsönkért kocsival ment, ugyanis az övé lerobbant, ígérete ellenére, Mátét nem tudta felvenni Kecskeméten, ő már Miskolcon lekéste a vonatot, de ez nem különleges esemény.
Természetes az is, Szegeden legalább öt fokkal volt melegebb, mint az ország bármelyik pontján. Hmm… Ezen nincs mit megírni, meg azon sem, hogy a fagyit rögtön végigcsorgatta kedvenc ruháján…
A Kávéház előtti kerthelyiségben nagy örömmel üdvözölte toronytársait, mi sem nyilvánvalóbb, kis idő multával több mint egy tucaton beszélgettek a sebtében összetolt asztaloknál, mintha épp’ csak tegnap találkoztak volna.
Ugye, az sem számít eseménynek már, hogy a /felolvasó/ pincehelyiségben alig fértek, annyian érkeztek a délután-estre…
Mit is írhatna arról, hogy az előadók csodálatosan tolmácsolták az írásokat, s a szerzők saját műveiket ugyanúgy. Nincs min meglepődni, hogy Pálóczi Antal felolvasásakor jóízűen nevetett a közönség, hiszen az csak természetes, ő „vidáman”, gesztikulálva olvassa fel írásait. Mint ahogy Nagyajtai K. Zsolt is elnevette magát előadása közben. Ja, és Rózsa Ibolya is majdnem hasraesett saját táskájában, miközben igyekezett a világot jelentő deszkák felé.
Vidámságról, jókedvről nem lehet különösebbet mondani.
Hogy a szünetben Vandra Attila lyukat ütött a mennyezetbe a makacs pezsgő dugójával? Vagy az asztal roskadásig volt finomabbnál finomabb étkekkel, borocskával?
Esetleg talán megemlíthető Attila próbálkozása, hogy megszakítsa a gyöngyöző nevetések, csevegések fonalát a műsor folytatásának érdekében.
A műsor után olyan sokan mentek vacsorázni, beszélgetni a csárdába, bizony pótasztalokat is kellett hozni a szomszéd étteremből, s így tudtak mindenkinek helyet biztosítani.
A híres Kárászház udvarán volt a csárda belső kerthelyisége. Ott, amelynek erkélyéről 1849-ben Kossuth Lajos utolsó hazai beszédét mondta el. Persze ezek után már azt is megemlíti majd a fáma, hogy a Héttornyosok ott vacsoráztak, teljes megelégedésükre.
A Befőtt még mindig ül az íróasztalánál, és fogalma sincs, hogy mit írjon a Szegeden rendezett Irodalmi Estről.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.10. @ 10:07 :: Pulai Éva