125 éve, 1881. március 25-én, Nagyszentmiklóson született a magyar zeneművészet és zenetudomány talán legnagyobb géniusza.
A bánati városka és környéke soknemzetiségű térség volt akkoriban: bolgárok, böszörmények, svábok, oláhok, magyarok lakták. Bartók fölmenői között is találunk svábot, böszörményt, magyart. A több nemzetiségű származás és környezet meghatározóvá vált munkássága során.
Édesapja — id. Bartók Béla — zeneszerető ember volt, a helyi gazdaiskola igazgatója.
Édesanyja — Voit Paula — szintén zeneértő tanítónő hírében állt, első zongoraleckéit tőle kapta a gyermek.
Az apa korai halála után — 1884 — előbb Nagyszőlősre költöztek — 1889-1892., majd 1883-ban Nagyváradra, végül 1884-ben Pozsonyba. Ekkor Bartókot már csodagyerekként tartották számon, több zongorakoncertet adott. Tanárai Erkel László — E.F. fia — , Hyrtl, Dohnányi és a Liszt tanítvány, Thoman István.
1900-ban a Zeneakadémia második évfolyamára vették föl.
1907-ben kinevezték a Zeneakadémia tanárává.
Innen már csak az érdekesebb momentumok, az életrajz hozzáférhető sok helyütt.
A parasztdal varázsa, a Gömör megyei Gerlicepusztán ragadta magával. Az ekkor ifjú zeneszerző és zongoraművész, egy ottani család cselédjét hallgatva — Dósa Lidi — dalait lekottázta. Későbbi gyűjtéseinek ezek az első darabjai. Itt alkotta meg az első parsztdal-földolgozást, a Piros alma leesett a sárba… kezdetűt, 1904-ben.
Szintén az egyik első földolgozása, egy Torockón hallott, román leány által énekelt dal, melyet énekre és zongorára írt. Rendkívül megkapta a román parasztdal varázsa. Itt jegyzem meg, hogy Bartók alig használta a népdal kifejezést, legtöbbször a parasztdal terminológiával találkozhatunk.
1905-ben ismerkedett meg Kodállyal, az akkoriban tapasztaltabb zenekutatóval. Ebben az évben kért és kapott 1000 korona ösztöndíjat népzenegyűjtés céljaira. Az utazást 1907-ig halogatta. Ekkor már Pesten lakott. Közben megismerkedett a fonográffal, ami a későbbiek során elválaszthatatlan munkaeszközévé vált.
Az utat Székelyföldön kezdte, ahonnan ezt írta volt 1907. augusztus 17-én barátnőjének, Freund Etelkának: „Megtaláltam a székely népdaltípusokat, amiről nem hittem, hogy léteznek.” A székelyföldi gyűjtés hozama 324 dallam volt, ebből 80 — tehát az anyag negyede — képviseli a régi ereszkedő dallamívű, pentaton stílust. E gyűjtés „hozadéka” a mindenki által ismert, Este a székelyeknél című zongorára írt darab.
Bár még többször visszatért Erdélybe — a Kalotaszeget, Torockót, a Mezőséget, Bihar megye magyar zárványfalvait, Maros megyét is megjárta —, ilyen nagy tömegű és ennyire értékes magyar népzenei anyagra egyazon vidéken nem lelt többet. Székelyföldi kiszállásainak összhozama 426 darab volt, ami a székelyföldi 324-gyel együtt kereken 750 Erdélyben gyűjtött magyar népdalt tesz ki.
1909 új, nem kevésbé korszakos felfedezés éve volt Bartók életében. Erdélyben járván-kelvén, előbb-utóbb meg kellett ismerkednie a román népzenével is. 1908 októberében, a színmagyar Torockón jegyzett föl először négy román népdalt. Közlői arra járó székelyhidasi lányok voltak. Bartók mégsem az ő vidékükön, nem Torda környékén kezdte el a román népzene gyűjtését, hanem Belényesen. Akkoriban egy odavaló román zenetanárnő, Cornelia Buşiţia, Ioan Buşiţia rajztanár felesége a budapesti Zeneakadémia hallgatója volt.
Megismerkedtek, és a fiatalasszony meghívta a professzort, legyen vendégük Belényesen, kutassa ott a románok népzenéjét. Bartók elfogadta a meghívást, és amikor 1909. július 19-én megérkezett Belényesre, már várt rá Buşiţia-éknál két jó énekes hírében álló gyalányi lány. A gyűjtés rendkívül eredményes volt, ami részben a vendéglátók körültekintő gondoskodásának volt köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a Fekete Körös felső szakaszának a színromán falvaiban Bartók egy ugyancsak ősi és ismeretlen, eredeti és rendkívül értékes, a magyar népzene régi rétegéhez képest merőben más népzenei klasszicizmusra lelt. Három hét alatt 14 faluból összesen mintegy 260 dallamot gyűjtött, ami, ha még azt a körülményt is figyelembe vesszük, hogy Bartók ekkor még nem tudott románul, pusztán csak mennyiségénél fogva is hatalmas teljesítmény.
Bartók többször is visszatért Belényes környékére gyűjteni, 1913-ban külön kötetben adta ki bihari román gyűjtését. Kutató tevékenységét Erdély más román vidékeire is kiterjesztette. A Mócvidéken 327, az Avasban 92, Máramarosban 333, Hunyad megyében 496, Maros megyében 368 román dallamot gyűjtött, tehát többet, mint Székelyföldön. A gyűjtés elején nem tudott románul, a dalokat lefordíttatta, de később rájött, hogy csak akkor lehet hiteles a munkája, ha tökéletesen megtanul románul, ami rövid időn belül sikerült is. A gyűjtött dalok kottája alá, maga írta a román szöveget. Ezek a kéziratok a kalligráfia gyöngyszemeinek is beillenek.
Forrás: László Ferenc, Somfai László munkái
… folytatom, ha igaz…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:12 :: Adminguru
