Bertók Mihály festményére
Könnyed léptekkel besétál a zene füledbe,
kezedben jószagú ecseted,
kint hideg van még.
A s?r? ködöt odacsempészed,
a rét összes virágát letéped.
Alatta minden bokorba rejtett
vadonod ?si moraját felejted.
Fehér vásznad el?tted térdel,
ezer virágszirom vetél el.
A sötét fény birodalmad,
színek alázatán hatalmad.
De lám a kéretlen el?lépett,
szétnyílt, fénybe nyitva
e meghazudtolt jelen létet!
Tisztasága fájdalmára
vért ont az ecset magába…
