A borongós október nem csak az esőt, ködöt hozta el, hanem a szüret vidámságát is. Bár Gyárfásnak saját szőlője nem volt, a városban sok család telepített a dombok déli lejtőjén szőlőt. A nyári meleg pedig megérlelte a zamatos fürtöket. Sok munkát igényeltek a jobb fajták, a nemesebbek. Igaz, az utóbbi években divatba jöttek az újabban létrehozott jó minőségű rezisztens fajok, amelyek nem kényesek a betegségre, fagyra, s így kevesebb a gond velük. Gyárfást és családját évről évre meghívták a szőlős gazda kollégái.
— Gyerekek, szombaton megyünk a szüretre! — állt elő a hírrel Gyárfás hétfő este, mikor hazakerült a munkából.
— Ha csak nem leszel ügyeletes váratlanul — jegyezte meg Ibolya.
— Apapapa, ne legyél ügyeletes! Menjünk szüretelni! Úgy szeretnék menni! Minden nap megcsinálom a házit, és rendesen tanulok, csak menjünk.
— Így legyen!
— Neked, drágám — fordult a felesége felé — ugye nincs semmi programod szombatra.
— Milyen programom lenne?
— Például, teniszbajnokság.
— Kihez megyünk? — terelte el a szót a számára kellemetlen témáról.
— A sebész kolléga hívott meg. Ismered, Tóth Jóskának hívják.
— Affektáló felesége van.
— És két leánya. Egyik Gyárfással egyidős, osztálytársak is, a másik pedig nagyobb talán két évvel.
— Terike szülei hívtak?
— Igen.
— Olyan okooos! — húzta a száját a gyerek. — Ki nem állhatom! De a nővére, Andi nagyon kedves. Soha sem mondja nekem, hogy kölyök.
Szép nagy szőlős kert terült el a város szélén, amit a sebész Tóth Jóska bérelt. A szüretre meghívta kollégáit, barátait. Összegyűltek szinte húszan. Gyerekek is számosan jöttek a felnőttekkel, s lelkesen ricsajoztak, futkorásztak a ház előtti szabad téren.
— Csillapodjatok, gyerekek! Inkább gyertek segíteni — kiáltotta a házigazda és kosarakat, vedreket osztott szét.
A munka vidám hangulatban folyt. Tréfák röpködtek, itt-ott nóta is felhangzott. A fiatalok egymást bosszantották csipkedték, de sértődés nem esett. A megtelt vedreket, kosarakat a férfiak vitték le a darálóhoz. Lent a ház előtt egy nagy kád tetejére szerelték a darálót, s ketten egymást váltva forgatták a daráló karját. A ház igazából csak egy szerszámos kamra volt, de az ereszt meghosszabbították úgy, hogy esős időben alá lehetett helyezni a prést, meg a darálót. Ne ázzon, aki velük dolgozik.
Gyárfás is beállt a „puttonyosok” közzé. A régi szüretekre utalva így nevezték el azokat, akik a szedők kosarait, vedreit levitték a kádakhoz. Azért hívták őket puttonyosoknak, mert annak idején faputtonyokba szedték a szőlőt, amit aztán a legények a hátukra véve vittek a présházba. A vincellér ügyelte, hogy bizonyos fajtákat külön edénybe gyűjtsék. Vegyes ültetvény volt, de azért bizonyos szőlőfajtákat el lehetett különíteni. Külön szedette a két sor szürkebarátot, meg a másfél sor kékoportót. Ez utóbbit a leányokra bízta a gazda, szemelgessék le a fürtről, hogy úgy érlelődjék néhány napig szár nélkül. Nemes ital, vörös bor készül így belőle. A szürkebarátot is külön kezelték – szinte dédelgették. Így lett belőle a zamatos, utolérhetetlen aromájú bor.
A többi fajtát együtt hagyják. A közismertebbek mellett telepítettek néhány különlegesebb, ritkább csemegét is, mint a Pannónia kincse és az augusztusi muskotály, melyeket alig néhány éve sikerült beszerezni. Ezeket már egy hónappal ezelőtt leszedték, és ami nem fogyott el gyümölcsként, azt kipréselték. Lett egy kis hordónyi must, ami mostanra, a szüret idejére már ki is forrt. Kóstolhassanak a szüretelők újbort!
Térültek-fordultak az emberek az edényekkel — lefele a hegyről hozták a telit, vissza pedig az ürest. Köztük szorgoskodott Gyárfás is, de a szeme közben kutatta a többieket, különösen az újonnan jötteket vizslatta. Viktort, a tornatanárt leste, bár magának sem vallotta be. Hiába nyugodtak meg a kedélyek a teniszpályán történtek után, a lelke mélyén továbbra is kétségek lappangtak. Ibolya kedvesnek mutatkozott, nem vitatkozott fölösleges dolgokon, de mégis valami feszültség maradt kettőjük viszonyában.
— Apapapa, vigyázz, mellétöltöd a szőlőt! — kiáltott fel kicsi Gyárfás. — Nekem mindig azt mondod, figyelj oda, mit csinálsz, most meg te vagy figyelmetlen.
— Meg ne mondd anyukának! — kacsintott rá cinkos mosollyal az apja.
— De akkor én viszem a kosarat! — huncutkodott a kicsi, és megragadta az üres kosár fülét.
— Csak vigyázz el ne botolj a tőkék között!
— Jó! — kiáltotta vissza, s már el is terült a földön.
— Megütötted magad? — futott oda aggódva az édesapja.
— Miért nem vigyázol a gyerekre! — kiáltott fentről Ibolya.
— Semmi bajom, anya! — szólalt meg a gyerekben a férfiszolidaritás.
— Jól van, na! — kacagta el magát Ibolya.
A munka a vége felé járt, a szedők kezdtek leereszkedni a domboldalon. Közben a házigazda kérésére hosszú padokat és kecskelábú asztalokat hoztak át a szomszédból és állítottak fel a ház előtti térségen. Pléhtányérok, evőeszközök, boroskancsók kerültek az asztalra. A szüretelők hamarosan elfoglalták helyüket, és lelkesen fogtak neki az ínycsiklandozó illatot árasztó bográcsgulyásnak. Itt főzték az udvaron, a ház sarka mögött rakott tűzön. Ketten csak ezzel foglalkoztak, s úgy időzítették a főzést, hogy éppen a munka befejezésére legyen kész a gulyás.
Az önkéntes felszolgálók mindenkinek bőséges adagot töltöttek a tányérjába, a boroskancsókat is megtöltötték a könnyű, friss borral, amit koránérő csemegeszőlőből készítették augusztus utolsó hetében, s mostanra rendesen kiforrt, igaz, nem tisztult még le, de erre az alkalomra megfelelt. Senki sem várt mást, így is meglepetés volt azok számára, akik nem ismerték még ezt a szokását Tóth Jóskának. Bár a vincellér ötlete volt, a sikert a házigazda aratta le, hiába mondogatta, hogy a szakembert illeti a dicséret.
— Gyárfás, nem eszel? — Szólt rá a férjére Ibolya.
Valóban, Gyárfás nem a tányérjára figyelt, hanem az utcai kaput figyelte, ahol néhány ember éppen a házigazdával kezelt le, de a szürkületben nem tudta kivenni kik azok. Ahogy az emberek a már felgyújtott lámpa fénykörébe kerültek, felismert néhány szomszédot, aki a szüret eredményét, jöttek megérdeklődni. Mennyi termett? Hogy eresztett? A férfi láthatóan megnyugodott, és jó étvággyal nekifogott az evésnek. Ibolya megcsóválta a fejét.
— Valaki mást vártál?
Csak egy mormogás volt a válasz.
— Találjam ki?
— Kitalálhatod, de megmondom én! Azt a bájgúnár Viktort lesem, vajon ide meri tolni a képét? — válaszolta idegesen Gyárfás.
Ibolya előbb körülnézett, figyelnek-e mások a beszélgetésükre, de mindenkit lefoglalt az evés.
— Nem jön ide! — szólt határozottan.
— Te azt honnan tudod ilyen biztosan?
— Volt vele egy kellemetlen beszélgetésem.
— Nocsak…
— Bevallom, vonzott sportos lezsersége és az olvasottsága. Nem próbált flörtölni, s ez még vonzóbbá tette a szememben. Igen, belezúgtam, ahogy mai szóhasználattal mondják! Tegnap megkérdeztem, eljön-e a szüretre, mert úgy tudtam őt is meghívta Jóska. Foglalt ez a hétvégéje is — válaszolta. A tavaknál van a barátjának halásztanyája, oda szoktak kimenni minden szabad hétvégén.
— Hogy-hogy a barátja?
— Azt kérdeztem én is. Mire visszakérdezte, hogy hát, nem tudtam? Erre nem volt mit mondanom. Megértettem és hazamentem. Bocsáss meg, Gyárfás!
— Mit mondjak? Ez a vallomásod mondhatnám, kissé megrázott. De jó, hogy elmondtad. Te legalább túl vagy rajta.
— És te?
— Most még nem tudom…
— Apapapa, ihatok egy kicsit a borodból? — rángatta meg a kicsi az apja kezét.
— Csak a nyelvedet dughatod bele — mondta az apja nevetve.
A feszültség pillanatok alatt oldódott, felálltak az asztaltól és elnézést kérve a többiektől indultak haza. Gyárfás a kapuból visszanézett az önfeledten szórakozó társaságra, akik a napi munka fáradságát vezették le a jó falatokat követő könnyű borral és vidám társalgással. Gyermekkorának szüretei ködlöttek fel tudata mélyén, de nem akart elmerülni az emlékeiben. A jelen helyzet foglalkoztatta. Keserűség és megbántottság fúriáival küzdött, amíg hallgatagon haladt gyermeke kezét fogva. A kicsi gyermekkéz melege a szívéig hatolt és lassan a megnyugvás győzött a háborgó indulatok felett.
/folyt.köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: dr Bige Szabolcs-
