Böröczki Mihály - Mityka : Vihar előtti csend

Nyomtatás

Az ég is olyan, mintha fájna,

a ló beáll a moccanásba,

úgy csontul görbülten a háta,

mint aki még az ekét várja,

a nyakán átbillen a társa,

az ölelésével vigyázza,

és mintha más dolga se volna,

rázáródik a barna foltra,

a tanya zsugorodva hallgat,

csak félénk foltja rejt nyugalmat,

és ott szomorog most még halkan

a színek közé búvó dallam,

a két ló nem várja, hogy értsék,

csak feszül rajtuk a szegénység,

a szem átpásztáz még a vásznon,

hogy lélegezve visszalásson,

a festő matat csak a képen,

s a tétovázó ujjon érzem,

ahogy majd ellepi a festék

az Isten itt hagyott ecsetjét,

hogy benyilallhasson a kékbe,

a villámlásba hasadt béke.