A férfiak büdösek, heten vagyunk. A régi orosz tv recsegve szól, de mi ennek is örülünk. Az asztalon nincs terít?, úgyse takarna semmit. Ilyen a csurma. Az ágyon fekszem, ahogy mindenki, fejem mellett kép: asszony és gyerek. Igen, csak asszony és gyerek, az apa hiányzik. Coelho-t olvasok, és gy?lölöm istent.
Mert engedi ezt a szart! A pofont szégyellem, gyerekként vertek. És utána jött a t?z, most is meggyújtanám… Emlékeket vetít az elme, a film pörög, nehéz vasajtót zártak ránk, ahogy nehéz vasajtó van a szíven is. Hiányzik a zene, talán oldaná a csendet. Valamelyik zárkában szól a börtön blues: valakit vernek. Vicsorgó vadállatok kergetik egymást a tudatban. Rohadékok! Hallgatok, bár hallgatásom is hiába. Mellettem hurkot kötnek leped?b?l, hagyom. A szövet hasad. Megéri a reggelt? Lesz egyáltalán reggel? Szerencsétlen! Nem tudsz kiszállni ebb?l a csontkerékb?l, a rácsok közötti húsbörtönb?l nem ilyen egyszer? a szabadulás. Nemsoká fel kell mosni, a folyosó köve undortól fénylik, ahogy végignyalja a szennyes felmosó rongyba tekert feje. A rácsokon bejön a fény, és az ablakon ellátok az égig, mennyire végtelen, mennyire távoli a szabadulás. Dühöm csendes, er?s… Fénylik, ahogy parazsa a csikknek. Úgy rágyújtanék…
Legutóbbi módosítás: 2010.05.14. @ 09:59 :: Csillag Tamás
