Sikerült mindent időben elintéznem, így maradt a hazaindulásig fél órám, amit Debrecenben tölthettem. Beülhettem volna a Gara cukrászdába egy forró italra, de a hűvös idő ellenére nem volt hozzá kedvem. Az égen fekete és szürke felhők torlódtak, én mégis a Nagytemplomhoz vágytam. Szerettem volna kiülni elé a térre, nézegetni a sétáló embereket a bólogatva tipegő galambokat. Alig távolodtam néhány lépésnyire az autótól, máris hatalmas cseppekben kezdett esni az eső, mégsem fordultam vissza. Mire a templom mellé értem már zuhogott, gyorsan behúzódtam hát a Kálvin tér árkádja alá.
Abban a pillanatban már tudtam, hogy miért kellett nekem ma ide jönnöm! A Nagytemplom lépcsője előtt, a téren, két fiatal lány táncolt a szakadó esőben. A magasabb lányon fekete pulóver volt, az alacsonyabbon fehér. A kapucnit mindketten a fejükre húzták, hogy valamennyire védje őket az esőtől. Apró léptekkel, kecsesen táncoltak, forgolódtak egymás körül, boszorkányos gyorsasággal forgatva kezükben a fényes mazsorett botot. A hajukat elrejtette a kapucni, de az arcukat jól láttam. Tánc közben végig mosolyogtak, egymásra figyelve próbálták mozdulataikat összehangolni, szemükből szinte szikrázóan áradt az életöröm. Fejük fölött – az eső elől a torony védelmébe bújva – ott tollászkodtak a Nagytemplom galambjai.
Az árkád alatt egyre többen gyűltünk össze a két fiatalt figyelve. A nagyobbik lány felénk pillantott s észrevette, mennyien nézzük őket. Hirtelen megtorpant, meglepetésében szájára szorította tenyerét, majd odahajolt az alacsonyhoz és súgott neki valamit. Az hátrafordult, gyorsan visszakapta a fejét, egymás szemébe néztek és elkacagták magukat, azzal a kicsit restelkedő ám mégis kihívó nevetéssel, ahogyan a nagyon fiatal lányok nevetni szoktak. Aztán újra táncolni kezdtek a figyelő szempárok kereszttüzében. Ebben a pillanatban az eső – talán megirigyelve fürge mozgásukat – zuhogásból felhőszakadássá váltott. A sűrűn záporozó esőcseppek fátyolán át a templom, a tér, a két táncoló alak elmosódottá vált. Mintha egy impresszionista festményt néztem volna. A lányok megtorpantak, arcukat egy pillanatra megfürdették a záporban, majd odaszaladtak a templom lépcsőjéhez, felkapták táskájukat és futásnak eredtek.
Térdig vizes nadrágban, csöpögő hajjal, kacagva tűntek el a Kálvin tér árkádjai alatt.
Ha festő lennék, lefesteném őket: a templomot, a teret, a galambokat, az égből ömlő esőt s a két, boldogan táncoló fiatal lányt.
A kép címe ez lenne: Tánc az esőben.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.22. @ 10:44 :: Kovács Lilla Katalin