… ahova még a kollektivizálás se jutott el. Egyre másra érik a kelemetlen meglepetések, például, az igazgatón? román, a hatodikban román nyelven kell tanítania, mert oda jár az igazgatón? kisfia, IonuÃ?£…
Az els? tanítási nap
Szeretett kirándulni, megjárta ? egyetlen nap alatt a Királyk? északi és déli gerincét is. A szeptemberi nyárutóban nem volt kellemetlen a napi kétszer öt kilométer gyaloglás az utat övez? réten. Néha felvette egy-egy arra járó szekér, s egyszer egy autó is. Eljött az els? tanítási nap is[1]. Jó félórával els? órája el?tt már az iskolában volt. A titkárn? által felkínált kávét se fogadta el. Pedig nem volt „nekezol[2]”, hanem igazi kávé volt, mely akkoriban keményvalutának számított Romániában. Az igazgatón? szerezte, senki sem kíváncsiskodott honnan, árát közösen állták. Érezte egy korty se menne le a torkán, bár máskor úgy vágyott a reggeli kávé után, mint a futástól liheg? vad a forrásvíz után. Egyetemen szokott hozzá. Egyik szobatársn?jének az apja dolláros üzletben[3] dolgozott, mindig volt kávéjuk.
– Ne félj, nem esznek meg! – ugratta Kiseszter. – Én is így izgultam a tavaly! – kacsintott rá bátorítóan, mikor látta, hogy barátn?je falfehér arcába nem akar visszatérni az élet. Remeg? kézzel nyúlt az ideiglenes napló után, el is indult az osztály felé, de útközben lecsapta az asztalra, s kiszaladt az udvaron lev? árnyékszék felé. A faluban nem volt kanalizálás, így angol WC sem. Már felöltözött, amikor újra görcsölni kezdett a hasa, alig tudott idejében levetkezni, hogy visszaüljön. Valahogy magához tért. Elvette újra a naplót, s elindult a VII. osztály felé. Az ajtón túlról hatalmas ricsaj hallatszott a folyósóra. Megszokásból bekopogott az ajtón. „Jaj, de idióta vagyok, hogy fogok itt rendet és fegyelmet tartani, ha így mutatkozok be?” – villant át az agyán, s elég ingerülten nyitott be. Dühös mozdulata közben az ajtókilincs kicsúszott a kezéb?l, s az ajtó hatalmas dörrenéssel csukódott be.
Azonnal vége lett a zsibongásnak. A légyzümmögés azért nem hallatszott, mert még a légynek is megfagyott a vér az ereiben. Megállt a katedra védelmében, s végigmérte az osztályt. Tizenegy halálosan rémült kamaszodó gyerk?cöt.
– A hiányzókat kérem!
Senki sem mozdult. Egy ideig méregették egymást az osztállyal. Végül névsort olvasott. Öten hiányoztak. ?k harmincnyolcan voltak az osztályban. Ezek csak tizenhatan. Ez jó, könnyebb lesz dolgozni velük. De öröme hamar szertefoszlott. A bemutatkozása megtette a hatását. Kérdéseire senki sem emelte fel a kezét. Ha felszólította ?ket, akkor is csak hallgattak. Ilyenre nem volt példa, amikor ? diák volt. Mitév? legyen? Valahogy természetellenes volt a csönd az osztályban. Tanácstalanul nézett rájuk. Aztán hirtelen elmosolyodott.
– Ne féljetek, nem eszlek meg! Reggeliztem, nem vagyok éhes.
Nem értékelték a humorát. Fogta magát és beült az egyik üres padba. Beszélgetni próbált velük. Ismerkedni. A hangulat lassan felengedett. Óra végére vidámság lett úrrá az osztályon. Sok minden hangzott el azon az órán testvérekr?l, szül?kr?l, barátokról, macskákról, kalandokról, ?zekr?l, halakról, erd?r?l, patakról. Matematikáról egy szó sem.
– Nagy volt a vidámság a hetedikben, Zsigmond elvtársn?! – szólította meg az igazgatón?. – Vigyázzon, mert a fejére n?nek, s nem tud majd fegyelmet tartani. S anélkül nincs hatásos tanítás!
B?ntudatosan hallgatott. Mit válaszoljon? Ilyen nevetgélésre ? sem emlékszik diákkorából. Mindig fegyelem volt az osztályukban, s jaj volt annak a tanárnak, aki nem tudott fegyelmet tartani.
Mi legyen most? Mert valami azt súgta neki, hogy ezt csinálja ma végig minden osztályban. Eszébe jutottak a Törpefeny? sorai.
A törpefeny? fája
Alázat fája itt.
Nem hívja ki öntelten,
Mindig viharközelben –
A menny villámait.
Hanem azért próbáld
Tövestül tépni ki:
Beleszakadsz, de ?
Magát nem engedi.
Egy szót sem szólt egész szüneten, Kiseszternek is csak félszóval válaszolt. Kiseszter egy ideig habozott, aztán jobbnak látta békén hagyni. Végül elindult a nyolcadik felé. Mosolyogva lépett be az osztályba.
– Jó napot kívánok, Zsigmond Noémi vagyok, Együtt fogjuk tanulni az idén a matematikát. Szeretnélek benneteket megismerni, ezért ezen az órán ismerkedünk. Beült az egyik üres padba. Hamar vidám hangulat lett az osztályban, de ? ujját a szájára tette.
– Ha kihallatszik, megütöm a bokámat. A múlt órán már megszólítottak. – Azonnal csendesebbé vált a vidámság. De mi lesz holnap? Mert holnap már nem mesélhetnek, matekozni kell. Érezte, nem lesz könny? a feladata.
A következ? órája fizika volt. A hatodikban. Már izgalom nélkül vette hóna alá a naplót, s indult az osztályba. Ugyanúgy mutatkozott be, mint a nyolcadikban. Ám az osztály összesúgott. Ekkor esett le a tantusz, hogy ez a román tannyelv? osztály. Rövid ideig habozott. Bármi történik, vagy hangzik el az osztályban, az az igazgatón? tudomására fog jutni. Hiszen itt van az osztályban IonuÃ?£, a fia. Ám nem merenghetett sokáig, döntenie kellett, hogy mi legyen. Végül itt is beült az egyik padba, de románra fordította a szót.
Nehezebben indult itt a beszélgetés. A gyermekek megpróbáltak t?mondatokban felelni kérdéseire, de látszott, néha még a kérdést se értik. Pedig ezek „román” iskolába járnak, már egy éve, mióta IonuÃ?£ idekerült, amióta édesapját kihelyezték ide rend?rnek, édesanyját meg igazgatón?nek.
Egyre komorabban gondolt a jöv?re. Hiszen ha e gyermekeknek ezen alapvet? román tudást igényl? mondatok megértésével is gondjuk van, akkor mit tudhatnak? Milyen alapjaik lehetnek?
Szüneten látta IonuÃ?£ot édesanyjával beszélgetni. Jobbnak látta, ha nem várja meg a támadást.
– A mai napot az osztályokkal való ismerkedésnek szántam. Úgy gondoltam, hogy…
– Elvesztett egy órát. S az órát tanításra fordíthatta volna. Amúgy is olyan gyatra a tudásuk, s még vesztegeti az id?t is! – vágott az igazgatón? a szavába.
– Olyan gyermekeknek, akiket ismerek, jobban tudok tanítani. Többet tudtam meg így róluk, mint egy fél év alatt megtudtam volna. S más matematika órán nem kell majd ilyesmivel vesztegetnem az id?t!
A megszólaló cseng? jó kifogás volt, hogy abbahagyja a beszélgetést. Az ötödik osztály kész felüdülésnek számított. Csak a fegyelmet lehetett nehezebben megtartani. Nyüzsögtek, állandóan rájuk kellett szólnia. Azonnal lecsendesedtek… fél percre.
[1] Romániában a tanév szeptember 15-én kezd?dik.
[2] A nekezol kifejezés a román a necheza (á nekezá)= nyeríteni kifejezésb?l származik (nyerít?s kávé). Nevét onnan kapta, hogy csak 30% kávét tartalmazott, a többi pörkölt csicseriborsó volt, vagyis inkább volt abraknak való, mint emberi használatra. Az íze nem is igen hasonlított a kávéra. Én személyesen meg se tudtam inni.
[3] Idegen turistáknak szánt üzlet, melyben csak dollárért, márkáért vagy más kemény valutáért lehetett csak vásárolni. Ám a román állampolgárnak nem lehetett dollárja. Ha valaki postán küldött neki, akkor a lejbeni ellenértékét kapta meg. Ha valakinél dollárt találtak, be is zárhatták.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Vandra Attila
