Itt háború dúl
Ó,Ég! Nehéz-e fekete terhed?
T?led senki sem kérdi meg.
S nem szakad-e csillagos palástod,
ha nedved sárga, zizeg? füvekre rakod?
Ó, Föld! Testednek fáj-e a bomba,
mit magukból vasmadarak köpnek,
s kötözetlen sebeidben holtak feküsznek.
Ártatlanok. Kiket már soha nem ölelhetnek karok.
Névtelenek. Kik hallgatag gödrök
tátongó gyomrába így lesznek temetve.
S éjjel, nappali fényben elfáradt szirénák
ordítják torkukat rekedtre:
ITT HÁBORÚ DÚL!…ITT HÁBORÚ DÚL!
Ó, miféle átkozott világ ez,
melyben rettegni kell a percet?!
Melyben parancsszóra érkezik a halál,
melyben ki távolról nézi is, elborzad bele?
Mert dombok púpos hátán a zizeg? füvet
már nem langy es? öntözi:
Még alig élt fiaink büszke vére,
kik a hazáért éltek. S ebbe haltak bele.
Ó, Ég! Nehéz-e fekete terhed
csillagaid alatt, s még azon is túl?
Ó, Föld! Testedet fémek szakítják szét,
s lelkünkben Érted is ég a gyász.
– Itt háború dúl.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.06. @ 08:15 :: Tóth Zsuzsa