Prózai legyek? Balerina léptek. Hangversenyen ülök, gyerekkorom piros retiküljében feledem kisbicskám mellett, ahogyan lejtek, míg szól a szimfónia; nagyra nőtt szememben az iskola is udvarával együtt, ott dobom balszélről a gólt… minden reggel öt órakor szaladok, és míg edzőtársamat próbálom időben fölkölteni (arra gondolok, ha elérjük a buszt, akkor is tömve lesz), munkásokkal együtt állunk a lépcsőn, a buszon; a sportcsarnokban előbb a sprintet kedvelem – a hosszútáv is könnyebb – csak labdával a kezemben szeretek futni, utálom egyébként! Az áldott gyermekkorom.
Tudom-e egyáltalán mi bennem tabu?
Nem lettem sportoló, balerina sem.
Ha valami maradt belőlük: egyenes a hátam és fiús a tekintetem…
Hisz tudjátok már, lányból… esetleg asszonyból lennék, nofene… nadrág helyett szeretek szoknyát hordani, de ha fellebbenteném, inkább valami mást, valami kevésbé kézzel foghatót, amit egy kézfogás adhat, hathatna…
De kivárom, míg kezem szól a tabulátóknak!
Megtanít arra, hogy vágyait az elérhetetlenbe táncolja a balerina, kéz ujjbegyén a hullámos mozdulat!
Rájövök, hogy nem, nem kell ehhez más, csak balett-órára járni…
Íme, az utolsó skorpiós mozdulatomat kihasználom a felemelkedésre!
…
Legutóbbi módosítás: 2010.11.22. @ 12:35 :: Marthi Anna