Mottó: Minden kutya
a gazdájára hasonlít
és minden gazda
a kutyájára.
Nehezen fogadtam be őt,
minden sejtem ellenállt.
Tépett sebeim emléke
jajongott lelkemen át.
(Egy szőrpamacs liheg bennem,
még a lépcsőt koptatom,
a pisze orrú fenevad
vonszol ólomlábakon.
ő volt nekem, amíg élt
barát, családtag, rokon.
ugatott, visszaugattam,
soha nem vettük zokon)
S most itt van ő, az idegen,
egy utcára vetett eb.
Madzagon lóg nyúzott teste,
tappancsai véresek.
Vakkant, fut és körbecsahol.
Csak néz, nem ért semmit sem,
átrohan a kicsi szobán,
felméri minden kincsem,
a fotelt, asztalt, heverőt.
Minden sarkot megszagol.
A térdemig felugrik rám,
tíz körmével átkarol,
szorít, liheg, nem enged el,
lóg rajtam, mint a gyerek.
Félrecsapja fejét úgy les.
Szinte beleremegek.
Áldott sors ez, mindkettőnknek
egy kegyelmi állapot.
Így lett ember nálunk…én meg…
egy drótszőrű…árva dog.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.08. @ 20:33 :: Seres László
