Törvénytelen volt mindhárom éjszaka,
az is, amikor a valóság forró vízként
csapott a nyakadba, és az is, amikor
bizalmasaddá tettél.
Emlékszem, soha nem fuldokoltam
még annyira a sírástól, mint amikor rám akartad
testálni az utolsó szavaid, és nekem döntenem kellett
(…)
hagynom, kellett volna, hogy megtedd, de mondd,
Ki az igazi barát?
Az, aki úgy ment meg, hogy tudja, hogy
utána tönkremegy az életed, vagy az, aki
félrenéz és hagy meghalni, mert te ezt kívánod t?le?
(…)
Nem tudok szabadulni a tekintetedt?l,
mely arcomba égett mikor a kórházban
felkeltél, b?ntudatom volt –
mosdattalak, mint egy gyermeket,
néha újra hallom, amit akkor súgtál nekem
és amint kiléptél a kapun, soha többé
nem mertelek felhívni.
Törvénytelen volt az az éjszaka is, amikor Isten
félrenézett, és hagyta, hogy ezt tedd magaddal.
(…)
Tegnap azt álmodtam, hogy látom a kezed
és a stigmáid, de rájöttem, hogy az csak én vagyok,
te már régen-
(…)
…valami szüntelenül zokog azóta is odabent,
ha tudnám, hol vetted az utolsó lélekzetet –
úgy érezném, talán, megbocsátottál nekem.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.03. @ 14:40 :: Vőneki Adrienn
