Kovácsné ráunt a hétköznapi jólétre. Villájuk kertjében medencéje mellett, a garázst fürkésző szemeivel vette lajstromba értelmetlen életét. Huszonöt év után ezen a tizenhat szobás vityillón, a gyárnak beillő műhelyen, villának beillő nyaralón, hét darab első osztályú kocsin kívül mit is mondhat magáénak. Rádöbbent, hogy semmit. Ja, ekkor eszébe jutott a bankbetétjük. Mi az a 2.000 000 Euro! Sosem fog ő Paris Hiltonnak a nyomába lépni, akit egy világ ismer, egyszerűen és simán a nevéért.
Műszak vége után a -vezérigazgatóvá serdült-, főnök és mindenes férj meglepődve vette tudomásul, hogy tejben-vajban fürösztött neje lekapja a tíz körméről a szerinte mit sem érő életük miatt. Röviden, vázolta, hogy őket senki sem ismeri.
– De drágám, legalább ezren ismernek.
– Jó, jó, de ki ismeri a nevünket?
– A nevünket, még többen ismerik, két-három ezren is talán.
– De én két-három milliárd embert szeretnék!
– Mit szeretnél két-három milliárd emberrel?
– Azt szeretném, ha ennyi ember ismerné a nevemet.
– A te nevedet, vagy a miénket?
– Természetesen az enyémet, kit érdekel a te hétköznapi, Kovács neved.
– Akkor a leánykori nevedre gondolsz?
– Nem, én Kovácsné vagyok és szeretnék olyan híres lenni, mint Paris Hilton.
– Az a liba?
– Engedelmeddel meg Kovács úr, liba vagy nem, ismeri az egész világ.
– Azért az túlzás!
– No, akkor a fél világ, mondjad már!
– És mit ismernek róla, csupa jót és szépet?
– Az engem nem érdekel, a lényeg, hogy ismerjenek! Ki is dolgoztam amíg odavoltál, hogy ezt hogyan érhetnénk el. – Úgy érted lelkecském, hogy a te becses Kovácsné nevedet világhírűvé tesszük?
– Ahogy mondod kincsem. Kincsem? Még hogy kincsem! Pipogya, semmirevaló, Mézga Géza nevű műbútorasztalos!
– Csendesen jegyzem meg, nem emlékszem, hogy az utóbbi húsz évben egyszer is, ha szeszélyből kedved szottyant bármire meg ne tudtam volna adni.
– Bármit igen, de a világhírt azt nem!
– Az nem úgy megy bogaram.
Úgy gondolta a férj, hogy az elmezavarnak ezen fázisában megértően igyekszik viselkedni, különben is Salamon doktor telefonszámát nem mentette, így most nem tud értekezni vele, ő pedig a hasonlóan szédült magatartás esetére, az egyetértést és meghallgatást ajánlotta.
– Mondd aranyom, hogyan gondolod kivitelezni a te Kovácsné neved világhíressé tevését?
– Az én Kovácsné nevemet a következőképp tudjuk világhírűvé tenni. Hányszor csaltál te meg életedben?
– Soha drágám, a huszonöt év alatt soha!
– Ne hazudj, ez most fontos. Ne keserítsd itt a helyzetet, végül is a jövőnkről van szó!
– Nézd, Zsuzsin, Ildikón, Margiton, Etelkán, Irénen, Sacin, Amálián, Zsókán, Eszteren, Editen kívül nem ugrik be, hogy mással megcsaltalak volna.
Kovács úr itt hirtelen őszinteségi rohamot kapott a neje irritáló viselkedésétől, amitől nem azt kapta amire gondolt. Nem fejmosást, hanem egy tenyeres ütést a jobb arcára. Nem volt egy verekedős férfi, így a bal arcára irányult szabályos tenyerest sem védte ki, illetve nem ütött vissza. Kicsit begurult és még huszonnyolc hölgyet kapásból felsorolt és a feleség lendülő kezeit erős markával, csukló alatt röptében kapta el, ami edzett volt, de a teniszleckében tanult tenyeres bevitelét nem tudta összehozni.
– Kovács úr, tudod miért kaptad ezeket a pofonokat?
– Van elképzelésem, gondolom a hölgykoszorú felsorolásáért.
– Ezt bizony azért, méghozzá az ostobaságodért, hogy nem befolyásos nőkkel, országos szinten kulcsfunkciókba kerültekkel hetyegtél. – visította Kovácsné.
– Bezzeg akikkel én lefeküdtem, ma mind kormányzati, parlamenti csúcspozíciókban vannak a leges-legmagasabb szinten jelen pillanatban kis hazánkban.
– A mindenedet! Te összevissza csaltál fűvel, fával?
– Kérlek alássan drágám, jövőnk érdekében feküdtem le olyan emberekkel, akiből kinéztem, hogy egyszer majd hasznunkra lehetnek.
– Nekünk? Nekem nem kell világhírnév, neked kell.
– Akkor hasznomra. – mondta Kovácsné.
– Te eszement Lujza! Ki mindenkivel feküdtél össze huszonöt év alatt?
– Név szerint akarod?
– Majd eljutunk oda is, most szám szerint kérném.
– Fogalmam sincs drágám. Arra nagyon ügyeltem, hogy mindenki emlékezzen rám. Egy kapcsolat mindig legalább három hónapig tartott, tettem róla, hogy minden nap találkoztunk és akcióztunk, nehogy véletlenül elfelejtsen.
– Mit akarsz ezekkel a hányingert keltő ostobaságokkal?
– Ebből a hányingert keltő ostobaságból kijutni! Ügyefogyott, ha most mindenünket eladjuk, akkor a világhírnevet megvehetjük.
– Neked?
– Nekem bizony, nekem! Ez persze anyagilag téged sem érintene hátrányosan.
– Anyagilag drágaságom, most is veled együtt briliánsan elvagyok.
– Ó, de kisstílű vagy! Nos milyen kozmetikumokat használok én?
– Mindenből az elképzelhető legdrágábbat.
– Azon belül a csúcsmárkákat, azokat veszem meg. Rövid idő után rájöttem, hogy pocsékabbak az uborkapakolásnál és a kamilla borogatásnál, így mikor elméletileg elfogy, kiöntöm őket, majd veszek újakat.
– Te pocsékolod a pénzünket!
– Nem, csak kísérletet tettem, eredménnyel.
– Most már végképp kíváncsivá tettél, hogy mit szült nem éppen szokványosan működő agykerekeidnek forgása?
– Nos drágám, az összes engedélyt megszereztem, szabadalmazási és márka eljárást. Úgy gondolom, hetek alatt lebonyolítom.
– Mit akarsz szabadalmazni és milyen márkát?
– A Kovácsné regeneráló krémről lenne szó, amit az ország összes kozmetikusának használni, illetve propagálni kellene külföldre.
– Tudod te mennyi pénzbe kerül ez?
– Nahát! Csak ez kerül pénzbe, mert a kozmetikum előállítása nem. Ha hazamész a szülőfaludba és hozol egy tonna agyagot a falu széléről, tudod, ahonnan a régi öregek, azt négy tonna legolcsóbb kozmetikummal összekeverjük, nincs az a szakbizottság, aki jó pénzért a világmárka címet meg ne adná.
– Honnan akarod ezt a nem csekély ügyletet finanszírozni?
– Már mondtam, mindent eladunk az utolsó és utolsó utáni ingó és ingatlan vagyonunkat beleértve, valamint a bankszámlánkat.
– Most akkor már holnap mondjak fel a munkásoknak?
– Nem holnap, már ma írd meg az összes felmondást!
Kovács úr elég pipogya volt ahhoz, hogy cseppet sem hűséges felesége, cseppet sem hűséges férjeként hagyja magát vezetni rongybábuként és megtette ezt a nem egészen normális lépést. Meg kell hagyni, Kovács úr előrelátásának köszönhetik, hogy ennek a vállalkozásnak a csődjéről nem a kék ég alatt, hanem egy első osztályú, juszt sem eladott sátorban, két első osztályú, azért sem eladott hálózsákkal felszerelve beszélgethetnek a városi park kevésbé látogatott szegletén, tábortűz ropogásának közelében, ami a központi fűtést helyettesíti. Kovácsné teljes meggyőződéssel vallja, hogy ez az egy darab sátor és két darab hálózsák elszabotálása hiúsította meg világra törő tervét. Csak azért nem hagyja ott Kovács urat, mert már összeszoktak, még egy ilyen marhát nem találna.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.14. @ 15:23 :: Boér Péter Pál
