Szelíd tavaszi nap kísérti meg lényem,
szélsebesen fúj, serény fordulattal bekebelez,
kitaposott pázsitra léptem,
a nagyság a tátongó gödör mélyén semmissé lesz,
földigiliszta féregmozgást végez,
a fény ereje gyenge, testem fázik,
zaklatottság lávája megkörnyékez.
Nem minden az, aminek látszik!
Egy rügynek induló fa tövénél roskadtam le,
árnyékba tenyereltem, arcom két kezem köntösén,
a sérelem tűzében égek, szemlesütve,
alig jutok levegőhöz, míg nyom a törvény,
becsületbeli nehezék lohaszt, főlény
ez a jelenlévők többségével szemben, szikrányi
emberségből rúgsz belém, vallatlak, eltűnőben lévő szökevény.
Nem minden az, aminek látszik!
Gyantás lett karom, ahová csak elérek, ragadok,
a fenyők karcsúsága marad tél végére, –
mélyen sóhajtják a száraz tobozok,
ráül a rigófütty az emlékeimre.
Holló vagy, csőröd úgy váj belém, mint a harkály a fa kérgébe,
sötét szárnyad meg-meglebbeni játszik,
éjjel lecsapsz, nappal takarodót fújva lesz megágyazva a béke.
Nem minden az, aminek látszik!
Ajánlás
Te hatalomra éhes, hess, hess, rikácsoló démon,
(biztosan csak szemem káprázik,)
színlelő, másokat megnyerő, ott telepszel a csillogó gyémánton;
lásd meg végre, nem minden az, aminek látszik!
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Horváth Nóra
