Kék párában úszik
a levendula-szín ének,
igét hirdet a vár, itt
nem f?znek buja szirének.
A gyermek, ki fatornyos
házban kergette a szelet,
petrencés rudat emelve
ringatta vállán az eget.
Ilon’ apró volt, de elszánt,
szemébe olvadt Szinnyei vászna,
s ha a sarlót ecsetre cserélte,
ledobta leplét minden parázna.
Az id? vándorbotját
könnyen meríté homokba,
vén komódja tetején
táncba forgott az inga.
56-ban anyját padlóra
csendesítette a halál,
s látta, amint a hideg
test semmibe emigrál.
Belé rétegz?dött a sors,
elhagyá régi társa,
s a fák közé gy?rt sötétben
csörrent az üresség lánca.
Corpus Christi, ?rölte
ajka zátonyán a misét,
s az ikonok körvonalán
vitte a miértek gyötrelmét.
K?be harapott méltóság
merül a térbe, bús körmenet.
Zarándok arcok követnek,
édenb?l szakított levelek.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.19. @ 16:38 :: csontos marta