Nyomtatás

Mint neonfények éjszakában,

világít bennem valami,

tört szófüzérbe mar a szájam,

s vélem a holdfényt hallani;

préselt felhőből szüreteső

hullik tátongó föld fölé,

én, ködben mindig fényt kereső,

csápjaim nyújtom ég felé.

Kapaszkodom a felhőrojtba,

lábam tapos a csillagokra,

világít titkon északi fény,

csillag jár utam két felén.

Csörgősipkában jönnek évek,

árnyékon hizlalt napsorok,

nyújtott kezemmel szelet tépek,

és szélmalommal harcolok,

repedt sziklák aljára ülve

homokot morzsol két kezem,

hol megfeszítve, hol enyhülve,

a biztos pontot keresem.