Arcomba mart
a tolvaj idő, aztán
futott, nevetett.
Míg langyos véremből
lassan felemeltek,
az ősz sírt felettem
gyümölcse-verten,
az arany nyár odalett.
Nem volt tenyeremben.
Tudok járni, hagyjatok! –
mondtam zavartan,
mert pár perc hiányzott.
Próbáltam visszatenni
a kerékpárláncot.
Látom, az Úr
lepillant, legyint.
Na, vén bolond.
Jössz eggyel megint.
Legutóbbi módosítás: 2010.08.31. @ 06:13 :: Takács Dezső