Muki lassan, de biztosan haladt azon az úton, hogy vállalatvezetőt csináljanak belőle. Nem akarta ugyan, mint ahogy azt a kezdet kezdetén Vilmosnak meg is mondta, de apja tanácsára mégis vállalta. Egy balatoni táborozás után váratlanul megbetegedett. Még soha nem volt olyan, hogy egy nátha – amire gyanakodtak – ennyire ledöntse a lábáról. Elvégre sportolt és elég erős szervezettel rendelkezett. Úszott, Vilmossal kirándult rendszeresen és ejtőernyőzni is járt egy klubba. Így teljesen érthetetlen volt, hogy egy megfázás ágynak döntse. A betegség kezdetén nem nagyon figyelt oda rá senki sem. Aztán egyik napról a másikra annyira legyengült, hogy kénytelenek voltak kórházba vinni. Vilmos és Janka szinte minden szabad percüket mellette töltötték. Vilmos egy nap megkereste a kezelőorvost, hogy beszéljen vele.
– Doktor úr, mi ez a betegség, ami a lányomat támadta meg? Tudom, hogy van valamilyen járvány, aminek már voltak halálos áldozatai is. Ugye nem erről van szó?
– Nézze, nem tudok egyelőre biztosat mondani. Meg kell várjuk a laboreredményeket. Azért ne essen kétségbe, mert a tünetek nem a spanyolnáthaként ismert betegség tünetei. Ha netán az lenne, akkor sajnos már végzett volna vele.
– Doktor úr. Ez az egy lányom van. Nem számit semmi számomra, kérhet bármit tőlem, de a lányomat próbálja megmenteni.
– Higgye el, mindent el fogunk követni, de egyelőre még mi sem tudjuk, mi az a betegség, ami megtámadta.
Napokig kétségek között vergődött az egész család, mivel Muki állapota egyre romlott. Szinte átlátszóvá vált a bőre és rettenetesen lefogyott, noha Janka naponta vitt be neki tápláló ételt, de semmi sem maradt meg benne. Hiába ette meg jóízűen, alig egy félóra múlva kihányta. Aztán az orvos közölte a lesújtó tényeket. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták a kezdődő leukémiát.
– Sajnáljuk, a tudomány mai állása alapján még nincs hatásos terápiánk a betegség kezelésére.
Vilmosnak és Jankának nem volt se éjjele, se nappala. Főleg Jankának nem. Szerettek volna több gyereket is, de nem lehetett. Muki születésével le kellett mondania a további gyermekáldásról. Janka mindkét petefészke daganatos volt és szinte az utolsó percben operálták ki. Azzal kínozta magát, hogy biztosan már akkor megkapta a halálos kórt a lánya, amikor még meg sem született. Hiába próbálták nyugtatni, szegény egyre csak ezt hajtogatta. Mukival sajnos pár hét alatt végzett a betegség. Sokan kisérték el utolsó útjára.
Vilmos egy nappal a temetés után eltűnt. Nem találták sehol. Még a rendőrség is kereste de eredménytelenül.
– Miért csinálta ezt? Biztosan öngyilkos lett. Hogy tehette ezt meg velem és a családdal.
– Nyugodj meg Janka, vissza fog jönni. Ismerem a testvéremet. Most elvonult a világtól, de a lánya után az anyja a legfontosabb számára, és az még él, el kell tartania, mert mi nem bírjuk.
Vilmos két hét után ment haza. Noha nem volt még idős, mégis teljesen megőszült. Nem válaszolt a neki szegezett kérdésekre. Úgy tett, mint aki nem hall. Körülbelül egy hónapig tartott ez az állapot. Csak a legszükségesebb esetekben váltott szót a családdal kivétel a munkahelye volt, mert ott azért még sem játszhatta a némát. Miután lassan visszazökkent a normál életbe, szinte szisztematikusan kezdte el gyilkolni magát. Egyre több cigarettát kezdett szívni, és rászokott az alkoholra is. Soha azelőtt nem ivott és nem is dohányzott ennyire, egyik cigarettát a másik után szívta és másfél liter házi pálinkát is képes volt meginni. De csak otthon. Soha sem ment kocsmába és a munkahelyén meg egyáltalán nem nyúlt italhoz. Mindenki azt várta, hogy vele történik valami ennek az önpusztításnak köszönhetően, de nem ez történt. Jankát kellet kórházba vinni. A magas vérnyomása és cukra miatt rosszul lett és kórházi kezelésre szorult. Vilmosra ez kicsit „józanítólag” hatott. Elgondolkozott, hogy nem tudja még befejezni az életét, hiába is akarja, hiszen Jankáról most már neki kell majd gondoskodnia, hiszen teljesen munkaképtelenné vált. És ott volt Júlia, akinek az allűrjeihez is ő teremtette elő a pénzt. Jóska is dolgozott, Duci is és Dézi is, de négyük fizetése épphogy elég volt, noha Vilmos átlagon felül keresett. Senki nem vetette a szemére, hogy hagyjon fel az ivással és dohányzással, mert rengeteget emészt fel a családi kasszából. Magától jött rá és magában könyvelte el azt is, hogy a család nem nélkülözheti őt, mert szinte az ő fizetése tette lehetővé azt, hogy így éljenek tovább, saját házban és nem bérlakásban vagy albérletben.
Muki halála után pár hónappal Pista is hazaérkezett Finnországból. Az nem derült ki soha, hogy a családi tragédia miatt, vagy más okokból tért vissza. Muki nem a közvetlen rokonsága volt, csak „szerzett”, de mégis a saját halottjának tekintette. Valamelyest jót tett neki a finnországi kiküldetés, mert többet törődött a családjával és a gyerekével. Már–már úgy tűnt, minden helyre áll kettőjük kapcsolatában. Duci is visszaköltözött Pistáékhoz.
Dézi férje, Jóska is dolgozott végre, mint ügyvéd. Valami régi kapcsolata által egy belvárosi ügyvédi munkaközösségben kapott munkát. Ügyfelei főleg a kevés önálló kisvállalkozók közül kerültek ki. Dézit hamar kivette a munkából, hogy most egy kicsit pihenjen. Dézi szívesen maradt otthon, csak akkor lettek gondok, mikor egyszer az apja megkérdezte tőle, hogy miért nem járul a közös kasszához azzal, amit eddig fizetett.
– Tudod nagyon jól, hogy mindenki bead egy bizonyos összeget a rezsihez. Anyádnak elég sok emberre kell főzni, és ha már nem segítesz neki, legalább anyagiakba járulj hozzá.
– Mit akarsz tőlem apa? Férjes asszony vagyok. Most nem dolgozom, mert eddig hajtottam, mint az állat, hogy Jóska elvégezhesse az iskolát. Most váltottunk és én pihenni szeretnék. Nem mondhatom azt, hogy fizesse be a családi kasszába az én részemet, ami most kiesik.
– És miért ne mondhatnád? Elvégre itt laktok velünk. Az „öregnek”, Vilmosnak köszönhetitek, hogy nem albérletben kell laknotok. Vilmos nem fogja tőletek kérni, mert ő nem ennyire kicsinyes vagy anyagias, én kérem.
– Apa, ezt nem gondolod komolyan? De tudod mit? Beszélek Jóskával és megmondom neki…
Ami ezután következett azt senki sem gondolta volna. Egy nap összepakoltak, és se szó, se beszéd, elköltöztek. Annyit nem mondtak, köszönjük az eddigi segítséget, vagy valamit. Dézi a szüleitől sem búcsúzott el. Senki sem tudta, hogy miért választották ezt a megoldást. Évekig senkivel sem tartottak kapcsolatot.
Dézi apja, József hiába tudta meg az új címüket, nem akart vele szóba állni sem. Majd tíz évig senkivel a családból. Ez alól nem volt kivétel egyik testvére sem.
/folyt.köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Avi Ben Giora.
