A semmibe bámulok barnán,
Nézem, mintha látnám,
A hullámok, mint törik meg a telihold bamba képét,
Hiába nézné magát, tengerbe fullad.
Utcazaj és kabócák hangversenye bomlik ki az árnyból.
Harapom a nyári szell?t a teraszról,
Mellé sz?l?t eszem,
Csak te hiányzol nekem…
És közvetlenül a semmi mellett
Zöld zsalugáterek figyelnek,
Régi épületek és egy templom esti fényben fürdik,
és a dombon mozdulatlanul t?rik,
hogy fényképezzék és tapossák ?ket,
míg végül ?k is a porba nyelnek minden évet.
A borostyán zöldje eltakar,
Üres dobozok beszélgetnek a lámpafénynél,
Az asztalon, várják a reggelt,
Hogy újból láthassák a tengert.
De én félek t?le, túlságosan mély,
Hogy megértsem,
Nincs annyi fény, hogy addig lelássak,
És elmerülni nem merek,
Mert mivan, ha ott örökre elveszek.
És túlságosan kék és sötét,
Pont mint az ég,
Ami túl messze van, hogy elérjem.
Kicsi vagyok. Valaki segítsen!
A törülköz?k száradnak csöndesen,
Nyitva az ajtó, nincs benn senkisem.
És barnán bámulok a semmibe,
Hogy lássam a láthatatlan…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: Papp Fruzsina
