Gyönyört álmodott az éjszaka,
büszke férfi vágy ölelt mohón,
nedves sikolyt csalt ajkadra
aztán a csend ölelt, álmodón.
Felh?s könnyel ébredt a reggel,
zokogtak talán az angyalok,
a nap is árnyak mögül leskel
s csendülnek a lélekharangok.
Ott már nem létezett oltalom,
futott az út, s jött a pillanat,
ember volt, s lett szakadt húshalom
árok szélén egy lepel alatt.
Arcán béke, lelke már égben,
ma seb csak a lelkeden zokog
míg itt maradva az életben
a porló sírhantot morzsolod.
