Hideg októberi hajnal. A férfi alszik. Takaró után nyúl keze, majd visszatér az álom.
Tél, mély hóban keskeny út. Alkonyodik. Előre figyel, óvatosan egyensúlyozik a szatyrokkal, nehogy megcsússzon. Arra azért van ideje, hogy észrevegye felesége formás alakját maga előtt.
Gizike még most is sokat ad magára, pedig néha olyan elesett a kemoterápia miatt. Most, hogy karácsony jön, mindenre figyel, nem tűnik betegnek.
— Talán meggyógyul teljesen? Milyen jó is lenne! — nézi mosolyogva. Aztán elkomorodik. Pont most jött össze ennyire minden, mikor úgyis mindenki a gazdasági válságról beszél. A munkahelyén is sok az elbocsájtás, ő is izgul néha. Aztán elfelejti, mert itt van Gizike. Pár éve kötöttek házasságot, bár régi szerelem volt, de valami miatt mindig várt.
— Lehet, hogy gyáva voltam! — szokta mondani barátoknak. Gyermekük nem született. Így középkorúan már nem volt hozzá bátorságuk. Lassan lépeget, felnéz a hideg, felhős égre, amelyből hullani kezd a hó. Csillogó, hűs pelyhek.
Megszakad az álom, valami nagyon hideg, talán a szél?
A férfi mocorog fekhelyén, aztán elszenderedik. Zizegést hall. Rosszra fordul az álom is.
Temetőben szalagokat igazgat egy síron. Már mindenki elment, csak ő maradt egyedül, Gizikével.
Még beszélgetni szeretne vele, csendesen, kettesben, bár tudja ő már nem hall semmit. Elment.
Hogyan tovább? Elképzelhetetlen! Ígéri, naponta eljön, mesélni az életéről.
Betartja az ígéretét. Itt van minden nap. Estefelé jön, beszél Gizikéhez.
Egy napon sokáig csendben ül. Gondolkodik. Nem meri elmondani, csak nagyon nehezen kezd hozzá:
— Nincs munkám, elküldtek. Másokat is, sokakat. Bezárt az üzem, már mérnök sem kell sehol. Csekkek gyűlnek az asztalon, nem tudom, hogyan fogom kifizetni. — Sóhajt.
— Ha lenne valaki, akivel megbeszélhetném… — gondolja, de erről hallgat.
Eszébe jut Erzsike, a szomszédasszony, mindig olyan kedves hozzá. Aztán elhessegeti a gondolatot.
Érzi, hogy ezután ritkábban hozhat virágot, pedig arra eddig valahogyan mindig szerzett pénzt…
Nehéz hónapok következtek. Lassan eladó lett minden… Munkát is hiába keresett. Bútorok sem voltak már a kis kertes házban. Később eladta azt is. Albérlet, amíg volt miből. Hosszú séták, reménytelen utak a temető és az albérleti szobák közt. Azután elfogyott minden…
Éles zörgésre ébred. Kukás autó…
— Hé, öreg! Ébresztő! Még megfagysz itt! — hallotta tompán.
Lassan felállt a borkor alól, felvette kopott kabátját is. Hunyorogva nézett az üzletsorok fényei felé, majd át a túlsó oldalra. Zsebében zörgött valami fémpénz.
Elindult arra, ahol most nyit a kocsma. Valami lelket melegítő italra gondolt.
Nyújtsd a kezed,
talán segítenek…
Mi lesz veled, ha
nem is kéred?
Legutóbbi módosítás: 2010.09.15. @ 16:52 :: Sonkoly Éva
