Seres László : Mint akit valaki itt felejtett

Lábamhoz szelídült

kutyahűséggel

az alkony

enyhül a meleg

alig dorombol

bronzaranyba bújt

 parton a rekettyebokor

s elterült a Nap

el is vérzik

 végigtapogatnak

a hulló fények

fejem alatt a Föld

felettem az Ég ékei

tükröt tartanak

porszem ömagamnak

felhő se rezdül

harmat se hull

a magány ás sírt

és betemet

haldoklik a nyár

 szőnyege kiterített

halotti lepel lett

avart zörrent

a búvó szél

szerelmünk nyomait keresem

a göngyölt időben

kit földig sújt

kín és fájdalom

annak nem hull a könnye se

ölelik egymást

bíborvörös árnyak

mint megcsalt hű szeretők

levetik ruháikat sorban

hegyek

városok

mezők

 

Csak ülök

a semmiben

lámpám a széthullt

csillagok fénye lett

magamra maradtam

a csendben

mint akit valaki

itt felejtett

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.09.16. @ 08:24 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.