visszakézb?l,
ahogy a szeretet teszi,
ahogy váratlanul,
mit eddig tettél –
abban az ember észreveszi:
miért is élt, ha már itt van,
egyik lépése a másikkal megvan,
mégsem esik hasra, mert másért
él, majdnem úgy, mint az árnyék,
de fényesebb s névtelen,
nem föltétlen annak adja,
akinek visszaadja, mert
nem az a fontos, hogy szembeálljunk,
adok-kapokban asszisztáljunk,
jó helyre megy, bárhova menjen,
ölelés nem maradt neveletlen,
címe oly mindegy, csak menjen, menjen.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.25. @ 22:31 :: Petz György