Sokan ismerik a három majmot. Legalább is én úgy vélem. Na, nem valami különleges mutánsra gondolok a rendszertani ismeretek anyagában. Én három elhíresült majomról akarok szólni. Régebben lehetett is a boltokban kapni ilyent, kicsiny képre festve, illetve öntapadós matrica formájában. A három majom a három legfontosabb emberi „tulajdonságra” hívja fel a figyelmet: nem hall, nem lát – és a legfontosabb – nem beszél. Nyárádi bíró úr asztalát is ez a kép díszítette elég sokáig. Igaz, majdnem öt évtizedet szolgált ki és volt alkalma szinte mind a három „jó tanácsot” saját bőrén megtapasztalnia.
Az elsőt – hogy jobb néha süketnek lenni – még egész fiatal korában, az „ánti” világban érzékelhette. Egy nagyon jó nevű, híres ügyvédi iroda alkalmazásában állt és persze ilyen helyen sok, mindenféle ügy kerül az ember elé. Ez alól a fiatal Nyárádi sem volt kivétel. A Szamos és társa a környék leghíresebb irodája volt. A sokféle ügy mellé még sokfélébb ember járt ide ügyes bajos dolgaikkal. Még, mint zöldfülű ügyvédet egy nap egy agilis úr kereste fel.
– Fiácskám magához küldtek az ügyemmel, mert úgy tájékoztattak, hogy ön még „romlatlan” a szakmában. Rögtön rá is térek a lényegre. A feleségem egy jó húsz évvel fiatalabb hölgyemény. Ez még nem lenne nagy gond, mivel én sem vagyok még aggastyán – húzta ki magát az úr –, de egyre–másra kapom az olyan információkat a bizalmasaimtól, hogy ledér a lelkem, mert többször is látták fiatal férfiak társaságában. Nem csupán a jogos féltékenység vezérel, hanem van egy megállapodás is kettőnk közt. Ha esetleg egyikünk vagy másikunk válna, akkor lelépést vagyunk kötelesek fizetni egymásnak. Nem a pénzügyi vonzata, ami engem idegesít, hanem a férfiúi önérzetem az, ami csorbát szenvedne. Felszarvazottnak érzem magamat. Ha szólok neki és beadom a váló keresetet, akkor meg duplán is, mert közröhely tárgyává teszem magamat. Már amikor összeházasodtunk, mindenki figyelmeztetett, hogy sok pénzembe és kellemetlenségembe fog kerülni a hölgy. Nem nagyon adtam én akkor ezekre a figyelmeztetésekre, mert azt gondoltam, sok az irigyem. És most ezek az „irigyek” jót röhögnek a markukba. Mégis mit tudna nekem ajánlani, mint célra vezető megoldástő
Nyárádi elgondolkozott, és valahogy odatévedett a tekintete a három majomra. Már kész is volt a terve illetve az ajánlata.
– Kedves uram. Ismeri a három majom esetét, gondolom. Nem hall, nem lát és nem beszél. Tehát maga nem beszél senkinek sem rajtam kívül a kényes esetről. Ez főleg magának érdeke, mert részemről indiszkréciótól nem kell tartania. A nem hall szintén ugyanilyen fontos. Mindenkit és mindent hallgasson meg, de tegyen úgy, mintha nem érdekelné. Egyik fülén be a másikon ki. Az emberek szeretnek sokat beszélni. Viszont maga meg pontosan az ellenkezőjét fogja tenni. A közös ismerősöknél terjessze, hogy magának mekkora ázsiói vannak még. Ha nem is itt a közvetlen környezetében, de a Riviérán ezt meg azt ismerhette meg, akiktől sikamlós ajánlatokat kapott, de ön megingathatatlan, és mindvégig kitart a hőséges és szeretett felesége mellett. Nagyon fontos, hogy ezáltal az emberek önben egyfajta pórul járt, szerencsétlen, sajnálatra méltó férfit lássanak.
– Gondolja, fog ez sikerülni?
– Kutyaharapást szőrivel.
Nem telt el három hét, és illető úr lelkesen kereste fel ismét.
– Fiacskám, maga zseni! Látszik, hogy még nem rontották el. Úgy cselekedtem, ahogy ajánlotta. Meg is lett az eredménye. Szinte levakarhatatlan lett rólam a feleségem. Ha akarom, ha nem, állandóan a nyomomban van, és ha nincs mellettem, akkor követtet valakivel. Na nem járok olyan gyakran a Riviérára, de most már csak azért is együtt játunk oda. Ám nem lenne a feleségem a feleségem, ha nem akarna túljárni az eszemen. Miután meggyőződött róla, hogy szinte alaptalan a feltételezése, abbahagyta az eddigi féltékenykedést. Helyette szép csendben összecsomagolt és ismeretlen helyre távozott. A felszarvazást mondjuk nem bírtam kivédeni, de így végre bizonyítékok vannak a kezembe, hogy megcsalt, beadhatom a válókeresetem és ő fizetni fog, vagy míg élek nem egyezek bele a válásba, csak ha fizet. Ez a magáé fiacskám – és azzal egy vastag borítékot nyújtott át Nyárádinak. Nem kevesebb, mint kétezer korona lapult benne, ami igen nagy pénz volt azokban az időkben.
A második eset – hogy ne láss – a második világháború után esett meg vele. Hol volt már akkor iroda, meg a Szamos és társa. Népi demokrácia volt és népi ülnökök, meg népi bírók bíráskodtak. Ekkor fogadta meg és tartotta be a második ha nem is a legtisztességesebb, de leghasznosabbnak tőnő tanácsot. A háborúban sok dolgot látott és tapasztalt. Ám ő a háború után úgy tett, mint aki vak, illetve nem akarta látni azt a sok törvénytelenséget, ami akkor történt. Sokszor megpróbálták lehetetlen helyzetbe hozni. Egyszer egy tárgyaláson egy olyan emberrel szembesítették, akiről pontosan tudta, hogy milyen háborús bőnök terhelik. Elszegényedett katonatiszt volt, aki az első adandó alkalommal beállt a csőcselék közé, hogy ismét valakinek érezhesse magát. Ugyanúgy részt vett a kegyetlenkedésekben, mint a későbbi fosztogatásokban. A felszabadulás után jó darabig bujkált, és egy fejetlenségi időszakot kihasználva beállt az új rendszer katonájának. Nem ellenőrizte senki a múltját, később, ha egyesek fel is ismerték, nem merték feljelenteni, gyanúsítani.
Sok olyan esetről tudott, ha valaki „látott” és azt el merte mondani, utána már nem biztos, hogy ismét bármit láthatott. Gondoskodtak róla, hogy vak legyen. Nyárádi pedig nem akart mások által vakká válni, inkább saját maga vált nemlátóvá, bármit is látnia kellett volna. Míg egyszer csak megidézték egy a tárgyalásra, ahol egy volt nyilassal szembesítették. Neki kellett volna azt mondania, hogy látta, felismeri és az az ember megérett a kötélre. A kérdéses napon idegesen kelt. Elhatározta, hogy a végtelenségig tagadni fog. „Nem lehet belőle semmi bajom. Az, aki a slamasztikában van boldog lesz, hogy ellene nem fogok tanúskodni. Akik meg belőlem akarnak koronatanút csinálni, nagyot fognak csalódni bennem. Lehet, hogy bajt csinálnak nekem, de ennek még mindég kevesebb a valószínűsége. Ez az úr – illetve elvtárs – túl jól fekszik bizonyos helyeken. Magas rangja is van. Most valakik ki akarják csinálni, amihez én is jól jönnék nekik. De mi van akkor, hogyha mégsem akarják bizonyos körök, hogy kiderüljenek dolgok, mert több szem többet lát alapon, illető elvtárs elkezd „énekelni” és nem biztos, hogy a vádlóból nem vádlott lesz–e.”
Látott és tapasztalt már éppen elég ilyet. Éppen ezért pontosan azt tette, ahogy előzőleg kigondoltra. Az illető a tárgyalás során egyszer nézett csak farkasszemet vele, és természetesen ugyanazt mondta a szemeivel. „Nem ismerem, nem láttam.” Ha valaki kicsit figyelmesebben szemléli a dolgokat, az észrevehette volna, hogy két pillantás után már meg is volt a „szövetség” kettőjük közt. „Ha te is úgy akarod, akkor az lesz, amit kiterveltél. Te sem láttál, én sem láttalak, nem tudok semmit, amit rád akarnak kenni.”
Másodszor is beigazolódott a hasznos arany igazság. Nem látni és a vakot tettetni néha sokkal jobb, mint meglátni, megfigyelni. Az ezt igazolandó eset után, miután X elvtársat felmentették minden vád alól, egy fokozattal feljebb bukdácsolt a ranglétrán. Azért mégis, hogy meghálálja a „szövetséget” Nyárádinak, elintézett neki is egy magasabb pozíciót. Mert ugye a tárgyaláson ő csupán csak azt látta meg, amit kizárólag csak ők ketten láthattak. Nyárádiból bírót csináltak. Most már nem csak az irodák mélyén kellett meghúzódnia, várva valami zsíros, jó nagy „falatra”.
A harmadik eset, a rendszerváltást követően esett meg. Nevezetesen, hogy ne beszélj. Még a közmondás is úgy szól: Ne szólj szám, nem fáj fejem. Abban az időben is sok furcsa dolog történt. Nyárádi már abbahagyta az aktív munkát, de azért figyelt szinte minden eseményre. Egyszer a televízióban figyelt fel valami érdekes hírre. Valaki megemlítette, hogy felelősségre kellene vonni azokat az embereket, volt vezetőket, akik korrumpálhatóak voltak és pénzért vagy kapcsolatokért hajlandók voltak elferdíteni az igazságot. Ha rendszerváltás van, akkor keressük meg ezeket az embereket, és öntsünk tiszta vizet a pohárba jelszóval, büntessük meg őket. Nyárádi elgondolkozott.
„Nos ez nem éppen a legjobbkor jön. Igaz, nincs már mit ártani nekem, mert nyugdíjas vagyok. Semmi olyan ítéletet nem hoztam magam, amit ne más adott volna parancsban akkor. Nem volt akkora hatalmam sohasem, hogy saját magám szakállára mondhattam volna ki a végszót. Tehát én nem is vagyok felelős semmiért. Azért biztos, ami biztos alapon felemelte a telefont és megérdeklődte, amit meg lehetett tudni az illető úrról, aki a nyilatkozatot tette a televízióban.
Aha! Milyen érdekes. A legjobb védekezés a támadás. Apuka volt nyilas, volt ÁVOS is, a fiúcska meg most az új politikai „titán”. Meg kell keresni, és beszélni kell vele. Úgy is tett. Sokat nem kellett keresgélnie, hamar megtalálta az illető urat. Találkozót kért tőle. Először az, kerekperec elutasította a javaslatot.
– Nézze, azt sem tudom ki maga, mi maga és mit is akar. Beszél nekem itt össze vissza, hogy ezt ismeri, azt ismeri, ezzel is tud beszélni és azzal is tud. Nem kell feleslegesen megkeverni azt a bizonyos dolgot, „meg lehet beszélni mindent” és közös az érdekünk.
Miután a fiatalúrnak megmondta, hogy ismeri a kedves papa múltját elég régről, a fiúcska sarokba szorítva érezte magát.
– Jó, akkor jöjjön ide, beszéljük meg. De más ugye nem tud semmit erről?
– Ismeri a három majmot? – tette fel a kérdést Nyárádi. – Nem hall, nem lát, és nem beszél. Nos, én mind a hármat betartom.
A találkozó „kellemes” beszélgetéssé szelídült. Nyárádi közölte, hogy nem szól szám, nem fáj fejem. Ő nem fog beszélni, sőt ellene fog szót emelni mindazoknak, akik esetleg gyanúba próbálják keverni a kedves papát, ezáltal elvágnák fiát a lassan felfelé ívelő karrier elől. Ugyanerre tett szintén „hőségfogadalmat” a másik fél.
Így, kéz kezet mos alapon mind a ketten jól jártak. A fiúból hamarosan parlamenti képviselő lett, Nyárádiból meg jogi tanácsadó, ugyanannál a pártnál. Így igazzá vált a harmadik szentencia is.
Nem beszél… vagy ahogy közismertebben ismerjük: Ha elmondod, letagadom!
Legutóbbi módosítás: 2010.09.26. @ 16:00 :: Avi Ben Giora.
