– Martha, erre, erre. Az út kissé szélesebb itt.
– Tényleg ez az az út?
– Errefelé kevésbé s?r?k az ágak.
– Azt hittem az évfordulónk alkalmára rendezett túrán legalább eljutunk arra a tisztásra, de itt mindenfelé elképeszt?en s?r? az erd?. Ágak ágak hátán. Most buktam fel harmadszor.
– Hogy bírja a térded?
– Mégis hogyan bírnák hetven éves koromban?
– Szerintem hamarosan odaérünk.
– Rob, te az utat sem tudod? Minden egyes erdei sétán beleakadunk valami irgalmatlan nagy bozótba.
– De nem az volt, hogy mindig megtaláltuk a kifelé vezet? utat?
– Tudom, tudom. Szép túrák voltak.
– Jaj.
– Mi van, Rob? A szíved? Bevetted a gyógyszert?
– Hm, izé. Elfelejtettem.
– Ne már!
– Háromóránként szedned kell. Rob! Rob?
– Minden rendben, már elmúlt.
– Eltévedtünk és a gyógyszeredet sem hoztad el. Micsoda helyzet.
– Ugyan, er?s vagyok, kibírom. Mindig is kibírtam.
– Rob, meger?lteted magad. Mindig ezt csinálod.
– Érted és kett?nkért, Martha.
– Mit is mondtál, a tisztáson miféle virágok n?nek? Hopp. Jaj.
– Hadd emeljelek fel.
– Tudok járni.
– Na, hadd segítsek.
– Hagyj már, Rob. Minden rendben van… vagyis, nem. Vérzik a fejem.
– Menjünk odébb, itt kicsit több a fény. Te is látod?
– Au, nehezemre esik a beszéd is. Ilyen gyenge vagyok. Te, a nap süt ennyire? Mindig is sütött, ugye?
– Igen.
– Megfognád a kezem, kérlek?
– Fogom, amíg csak akarod.
– Rob, fáradt vagyok.
– Aludj egy kicsit, vigyázok rád.
A tisztáson felragyogott a nap.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.28. @ 10:35 :: jager_ luca