Regényi Eszter : Az els?

Nyomtatás

Titkon vártam is, hogy talán
leveszed majd az ingem,
és mint a regényekben,
kéred, bontsam le a hajam,
és félni fogok kicsit,
mert nem tudom, mi következik,
vagy nem akarom, hogy tudd,
hogy tudom…
…Nem akarom, hogy rájöjj,
jól sejtem én a világot már.

(Reszketek mégis,
visszavonhatatlanul, mert
szinte fáj, ahogy lassan
közelít a b?r felé a b?r…
Az összesimuló húson belül
a csontok azok, mik igazán,
velejükkel akarják egymást,
és roppanva törnének ezerfelé,
csak hogy megízlelhessék
közeli leheleted melegét…)

Nem akarom, hogy láss rajtam
ujjlenyomatot, amit
valami mocskos id? rajtam felejtett,
s hazudta, boldog vagyok…
Nem akarom most még, hogy ismerj,
meg ne tudd,
hogy ölni tudok, gyilkolni,
ugyanez a kéz
az inak közé markol, ha kell és
durván lép tovább
ugyanez a fehér lábfej…
Nem akarom.

Gyenge akarok lenni, és buta,
hogy rácsodálkozzunk, jaj,
mivégre, hogy már
nem is félünk?
Naív akarok lenni most.
Elfelejtettem, látod
minden tapasztalást,
ami szürkére festette a számat régóta,
és sárgára szemem fehérjét.

Szemedben akarom csak látni magam.
Vágyom, hogy szeress, akarj,
hogy csodáld, ez én vagyok.
S mi vagyok?
Rejtély, titok, nem létez? lény…
Ez vagyok.
De csak a Te szemedben…
… a Világban megsz?ntem létezni most.
Nem is akarok visszamenni soha.