A színek amúgy is nagy barátaim. Ritkán fordul el?, hogy egy-egy árnyalat kihúzza a gyufát. Persze volt már rá példa. Egyszer egy pofonnal az öklömben odasétáltam egy rikító sárgához a pasztelszínek erdejében. Nem is indokoltam nagyon az egészet. Nem kellett. Kérdés nélkül értette miért ejtettem az arcára a tenyerem.
Az ember tavasszal szerelmes lesz, ?sszel fizet érte.
Mostanában a zölddel van bajom. Túl jó a zöld erre a helyre. Nem becsülik meg az emberek.
Egy ideje ott élek, ahol minden szürke. Szürke nagy kockák vannak mindenhol, és fekete csíkok kacskaringóznak közöttük, imitt-amott a fekete csíkot fehér csíkok keresztezik.
Reggelente ebben a nagy szürkeségben narancssárga emberek tolnak fekete, meg ezüstszín? dolgokat nagyobb narancssárga dolgokhoz. Piros meg kék, meg kitudja, milyen szín? dobozok kerülgetik ?ket a fekete csíkon.
Zöld, ezeken a helyeken épp csak annyi van, hogy a pici, foltos lények össze tudják sárgázni. Az emberek meg? Mint a csigák maguk után hagynak a paletta minden árnyalatából darabokat. Noha úgy tudtam, azért vannak azok a nagy fekete ládák, meg a szürkék, meg a zöldek, mert valahol az ember azt szeretné, hogy maradjon egyenletesen szürke minden, s a narancssárga emberek is ezért kelnek korán. Nem is igazán értem akkor. Ahol én éltem eddig, ahol több volt a zöld, az emberek nem hagytak el ennyi színt mindenfelé. Talán, mert a zöldet lehet szeretni. A szürkét csak megszokni lehet.
Tegnap beleléptem egy sokszín? pocsolyába, aminek olyan vörös szaga volt, amit zöld üvegben árulnak. Ilyen vörös szaga volt apukámnak is, amikor lement megsétáltatni a foltosunkat, majd indokolatlanul sokáig maradt. Rájöttem, hogy az emberek akkor töltik magukba a vöröset, amikor izgalmasabb színekre vágynak. Aztán, amikor készen vannak vele, másnak is megmutatják, hadd gyönyörködjön. Csak a szaga marad vörös. Sajnos.
A nagy szürkeségben nehéz a színes emberek sorsa. Volt egy fekete barátom. Olyan helyr?l jött, ahol sok volt a zöld, és mindenki fekete volt, mint ?. Azt gondolta, a szürkeségben könnyebben fel tud majd szívódni, csak egy kis fehérrel kell kevernie a dolgokat. Aztán végül elvitték a kékek.
Az ember ebben a nagy szürkeségben folyton gy?zködi magát a fellelhet? színes dolgok szépségér?l. Sok olyat ismerek, aki megtalálta már magának ezeket a színfoltokat. Én csak a kis zöldemet keresem. S a szürkeségben gyakran a zsebemben van bel?le a legtöbb. Ez legalább kihozza bel?lem a mosolyt. Ahogy reggelente a csésze fekete kihozza a barnát.
Legutóbbi módosítás: 2010.09.30. @ 11:00 :: Szendrői Csaba
