Tiszai P Imre : Már ordítok

Nyomtatás

Fájó hallgatás napban, éjben,

kényszer diktálta út a mélyben,

elindulunk

Mint a szorgos szú percen fában

múlt öröksége él a mában,

visszavágyunk

Álmodó szemed fény vakítja,

szíved harag jege fagyasztja,

még hallgatok

Szóra szó törik bántó éllel,

eltűnik mindahány írásjel,

már ordítok

S gép kattan, ráül a sötétség,

elszakítva tőled a mélység

hívón nyílik

Szétfoszló ölelésünk romja,

lelkünk romló olcsó kacatja

aláhullik