Faragó Priszcilla : Hétköznapi monotónia

 

 

Lehajtott fejjel ment az úton

csendesen mosolygott.

Néhány rajta átsuhanó tekintet

szánakozó fényében fürdött.

Milyen boldog is volt

akkor pénteket hirdetett a rádió.

Otthon a fotelben két napon

s két éjen át reménykedett.

Bízva bízta hogy megsz?nik

e kínzó bilincs? monotónia.

Hitte ezt szombaton

az ágyban mulatva

valami jöttment n?vel

kinek arcáról a szépség mázát

másnap a mosdó nyelte el.

Hitte ezt vasárnap a templomban,

térden állva imára kulcsolt kézzel.

A pap lemezr?l prédikált.

A monológ itt-ott megakadt.

Majd ennek is vége lett.

 

Másnap es? esett.

Lehajtott fejjel

az utcán lépkedett.

 

Csendesen köpött

Az üzemi sárba.

Ismét eljött a hétf?…

Legutóbbi módosítás: 2010.10.08. @ 21:10 :: Faragó Priszcilla
Szerző Faragó Priszcilla 9 Írás
Az első szárnycsapások. Mindig azok a legnehezebbek. Erőtlen, gyönge, kínkeserves mozdulatok, amikor a madár nagy erőfeszítésében oly vadul verdes végtagjaival, hogy elhullajtja tollait. Talán nem is sikerül felrepülni. Talán meg kell pihennie a szikla szélén egy kicsit. De aztán kibontja szárnyait, és büszkén repül majd az égen. Mert a repülés, az maga a csoda.