A molnár lánya – részlet
(The Miller’s Daughter)
Ímé, a molnár lánya!
Hogy’ fejl?dik, mi szép! Mi szép!
Oh, bárha ékszer, drága
Fülönfügg? volnék,
S hajfürtjén bújva-nyúlva át,
Érinthetném fehér nyakát!
És ha könny? öv lehetnék
Kecses és karcsú mellkasán,
Szívéhez bújva ?rködnék
Álmán, s bánatán.
S megismerve vér-áramát;
Szorosabban ölelném át.
S ha volnék lánc nyakában,
Balzsam-keblén szállnék föl-le,
Hullajtana sóhajával,
S kacagvón emelne.
Lusta volnék, míg Nap kiált,
Ámde virgonc, ha éj leszállt!
It is the miller’s daughter,
And she is grown so dear, so dear,
That I would be the jewel
That trembles in her ear:
For hid in ringlets day and night,
I’d touch her neck so warm and white.
And I would be the girdle
About her dainty dainty waist,
And her heart would beat against me,
In sorrow and in rest:
And I should know if it beat right,
I’d clasp it round so close and tight.
And I would be the necklace,
And all day long to fall and rise
Upon her balmy bosom,
With her laughter or her sighs,
And I would lie so light, so light,
I scarce should be unclasp’d at night.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: Rossner Roberto
