Mai napig sokan áldoznak az olasz konyha „gyöngyszemeinek”. Tényleg nagyon sok finomság van, amiknek a megalkotói az olaszok voltak. Csak pár példa: a pizza, a spagetti, tortellini és sorolhatnám szerte a világon sok ember kedvencét. Van azonban az olasz konyhának egy „árny” oldala is. Ne arra gondolj most kedves olvasó, hogy valami olyasmit olvashatsz majd itt, ami lerántja a leplet turpisságokról. Itt most egész másról lesz szó.
Olaszországban, amikor először eljutottam oda, nem nagyon foglalkoztam azzal, mit is eszek. Igaz nem is ettem mást, csak az általam már ismert ételeket, mint pizza meg spagetti. Ezeket meg is szoktam, na meg nagyon nem is volt időm beülni a hangulatos trattóriákba, pedig már akkor is nagyon vonzottak. Amikor másodszorra is eljutottam ide, rögtön azzal kezdtem, hogy behozzam az elmaradásokat.
Erre annál is inkább volt jó alkalom, mivel a feleségem barátnője egy olasz fiúval kötött házasságot, így ismerte az olasz konyhát. Pontosabban csak azt gondolta ő is meg mi is, egészen addig amíg nem látogattunk meg közösen egy pár éttermet. Mivel egy kis tengerparti városban éltek, először a „tenger gyümölcseiből” készült ételeket kóstoltuk végig.
– Ettetek már rákot? – kérdezte Kinga, a barátnő.
– Hozass nyugodtan – feleltem flegmán. – Ha nem esz meg engemet, akkor csak legyűröm valahogy.
Szóval rákot kértünk. Alig egy fél órát kellett várakoznunk, de közben szorgalmasan kortyolgattuk a jó olasz vörösbort.
– Hát ez mi? – kérdeztem miután szemügyre vettem a tányért.
– Mi lenne? Rák!
– Én nem ilyenre gondoltam. Tudod, én olyan nagyot ettem egyszer valahol. Külön adnak hozzá szerszámot, amivel fel lehet törni az ollóit.
– Az a jumbó – oktatot ki Kinga. – Ez más. Láss neki bátran.
A feleségem, Kinga barátnője is furán nézett a tányérba.
– Te ezek biztosan rákok? Olyan sok lábuk van, én inkább valami bogárnak nézem. És eleve hogyan kell ezt enni?
– Ejnye, de finnyásak vagytok. Egybe be kell kapni az egészet. Minden porcikája ehető. – Azzal fogott egy jólmegtermett darabot és bekapta.
– Mire vártok, kóstoljátok meg végre.
Ha kicsit megszeppenve is, de nekiálltunk az evésnek.
– Te ez valami remek. Nem is érdekel mi ez, tőlem akár tengeri csodabogár is lehet, az íze fenséges.
– Na látod. Itt jobb, ha nem firtatod, miből készítik ezt vagy azt a különleges nevű ételt, mert ha megtudnád, úgysem ennéd meg. Bele sem kóstolnál.
– Na akkor mondd meg végre: ugye ez valami bogár, amit eszünk és nem rák.
– Mondom, hogy rák. Higgyétek el! Különbben meg pont te mondtad, hogy ízlik.
Elfogyott az egész és jól le is öblítettük borral. Másnap felbuzdulva, délben már egyedül ültünk be ugyanabba az étterembe.
– Ma is tengeri herkentyűt próbálunk? – tettem fel a kérdést.
– Tőlem! De rendeljünk különbözőt, és majd cserélünk.
Miután ebben megállapodtunk, kiböktem egy angolul elég furcsán hangzó ételt. A leírtak alapján polipra gondoltam, csak nagyon körül volt irkálva.
– Mit rendeltél?
– Ha hinni lehet az étlapnak, polipot.
– Polipot?
– Úgy volt írva, hogy oktopusz, ami szerintem polip. És te mit kértél.
– Tudja fene. Itt aztán igazodjon el az ember. Rövid neve volt és nem is értek annyira angolul.
– Mutassad, hátha én értem.
– Ó ez nem lehet rossz. Tintahal karikák valamilyen különleges öntetben vagy panírban sütve.
– Tintahal? Az meg milyen?
– Majd meglátod. Nem lehet rossz, szerintem.
Megérkeztek a rendelt ételek. Az én tányéromban furán kitekert soklábú polipok gőzölögtek.
– Ezt meg fogod enni?
– Megpróbálom. Nem valami gusztusos a kinézete, de meg kell kóstolni. Amit te rendeltél az elég gusztusos. Kérdés, hogy milyen az íze. Lássunk neki. A felénél majd cserélünk.
– Én bizony nem cserélek. Ránézni nem bírok.
Az első falatokat amolyan óvakodással emeltem a villámra, mivel bennem volt az undor a látványtól, de miután legyűrtem az első falatokat, határozottan élveztem az ízét.
– Te ez nem is rossz! Sőt kifejezetten jó. Milyen a tiedé?
Cseréltünk. Feleségem nem nagy bizalommal, de egy apró szeletet óvatosan a szájába vett.
– Juj ez nagyon rágós. Olyan, mint valami jó mócsingos hús.
– Rágjad meg jól, aztán majd, ha szétterjed az íze utána szólj. Ez a tintahal sem rossz. Kicsit olyan, mintha gumi lenne de jó.
– Hiába rágtam jól meg semmi jó ízt nem érzek. Add csak vissza a tintahalat. Legközelebb csak azt eszem, amit a Kinga rendel.
Este elmeséltük különleges felfedezésünket Kingának.
– Nem ízlett a polip? Biztosan nem jól volt elkészítve.
– Nekem nagyon ízlett, de a nejemnek nem volt ínyére. Szerintem a látványtól elment az étvágya.
– Kinga! Légy szíves, ezek után nekem csak olyan ételeket ajánlj vagy rendelj, amit európai gyomor befogad.
– Lenne egy ajánlatom. Itt a közelben van egy lóversenypálya. Ma este lesz is verseny, lehet fogadni is, ha van kedvetek. Menjünk oda és utána ott együnk.
Elfogadtuk az ötletet. Úgy látszik sokan akartak szerencsét próbálni, vagy még mostanság is nagy tömegeket vonzott a lóverseny, elég az hozzá, hogy rengeteg ember verődött össze.
– Ha akartok fogadni, álljatok sorba valamelyik ablaknál, én addig elmegyek az étterembe helyet foglalni.
– Fogadunk?
– Én még nem voltam soha sem lóversenyen. Fogalmam sincs, hogy kell fogadni.
– Oh szűz kézé a szerencse.
Gyorsan elmagyaráztam, amit én tudtam a fogadás menetéről, hogy befutó, első vagy második, és amilyen variánsokat ismertem. Nem jártam én sem sokat lóversenyre, főleg nem fogadtam, de némileg volt fogalmam a dolgokról.
– Akkor játsszad meg az ötöst mint befutót – mondta a nejem.
– Rendben. Akkor tíz tízezer az ötös paripára, mint befutóra. Ha esetleg nyerünk, akkor hatvanezer üti a markunkat. Az elég is lesz a vacsorára szerintem.
Közben megjött Kinga is.
– Lefoglaltam az asztalt. Fogadtatok?
– Megjátszottuk az ötös pacit befutóra?
– Oh, te szakember vagy, szoktál járni lóversenyre?
– Dehogy szoktam. Voltam párszor, de nem nagyon fogadtam.
– Én is fogadok most akkor az ötösre, de oda–vissza játszom meg. Ha esetleg nyerek, akkor az hatvanezer liretta. Pont elég a vacsorára.
A fene sem tudja, de Fortuna nagyasszony a kegyeibe vett minket. Nyertünk együtt százhúszezer lirettát.
– Na ez óriási. Ekkora szerencsém nem volt még soha. Nagy lakomát csapunk.
– Jó, jó, de nekem ne rendeljetek ilyen herkentyűket. Azt egyétek csak ti – szólt a nejem.
Az étterem dugig tele volt, de Kinga előrelátásának köszönhetően volt asztalunk.
– Neked rendelek rántott húst – fordult Kinga a feleségemhez. – Ámbár nincs kiírva, milyen húsból van.
– Milyen húsból lehetne? Vagy borjú, vagy disznó? Vagy felétek másból is csinálnak?
Kinga hamiskásan elmosolyodott.
– Van itt másféle is. Pulyka vagy csirke, de halottam már olyanról is, ami azelőtt nyávogott.
– Nyávogott? Csak nem eszik meg a macskát? Micsoda kegyetlen népség ez is. Mindent megeszik, ami őt nem eszi meg.
– Én csak hallottam, nem tudom igaz–e. Nem ettem még ilyet.
– Légy szíves kösd ki, hogy nekem csak borjúból készültet hozzanak.
– Rendben van. De mi a biztosítékod, hogy valóban abból készítik?
– Jaj ne idegelj Kinga! Kérlek, hogy akkor tésztafélét rendelj. Nem fogok ezek után semmi mást enni, amíg itt vagyunk.
Kinga és én nem voltunk ilyen kákabélűek. Csigát rendeltünk előételnek. Utána osztrigát, strucc mellehúsát valamilyen öntettel. Volt teknősbéka leves, azt is megkóstoltuk. Nejem elszörnyülködve nézte, ahogy tömjük magunkba a különleges étkeket.
– Látom, titeket nem érdekel, hogy mit esztek. De hogy lehet megenni ilyeneket?
– Láthatod. Nem a neve számít, meg hogy hogy néz ki a tányéron. Régebben a nagy éhínségek idején mindent megettek az emberek, amiről azt gondolták, ehető.
– De most nincsen éhínség!
– Még lehet valamikor, nem árt előre kipróbálni dolgokat – szólt nevetve Kinga.
Minden nagyon ízlett nekünk. Egész olaszországi nyaralásunk alatt sok, nem mindennapi étket próbáltam ki nejem legnagyobb elképedésére. Ő megmaradt az ismert ízeknél. Noha soha többé nem kért semmi húsfélét, egyszer mégis rosszul lett valamitől.
– Na, látod – jegyeztem meg neki epésen. – Biztos voltál abban, hogy a pizza valóban pizza volt. Kitudja nem kevertek–e bele mást is liszten kívül. Én ezért rendeltem mindenféle fura ételt. Nem érhetett meglepetés, úgysem tudtam pontosan, mit tálalnak elém, mégis jóízűen ettem meg.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.13. @ 14:18 :: Avi Ben Giora.
