2013 szeptember
A gondolat, mint lábamra
tapadó sár, viselős, nem ereszt,
éjek kullognak kéjt kavarva,
s megfagyott mozdulatok olvadnak
fel a sercegő forró elmémben,
része vagyok egy vágott világnak,
hova talán fakasztani érkeztem,
hol máris bókolnak – percek az estnek,
s idő rézgálic permete fedi fürtjeimet.
Karjaid, mint ahogy a fák nyújtózó
ágai, fészekül fogják a holdat,
úgy fogod két kezedbe arcomat.
Fehérbe fordulón, hunyorgón hiszek,
s te bólintsz felém, nekem kacsintasz,
a jó útra terelsz, hiába is vinne
ördög szekere, maradok azért is
örökre, szelíd szívedhez szoktatva.
Legutóbbi módosítás: 2013.10.22. @ 16:45 :: Radnó György